Kézilabda

2022.06.30. 10:37

Komplex csapat a cél Békésen

A legfontosabb célt, a felsőházi rájátszásba jutást teljesítette az Optimum-Solar Békési FKC NB I. B-s férfikézilabda-csapata, amelynél így tavasszal nyugodtabban tudtak tervezni már az új idényre is.

Papp Bálint

Még javában nyári szabadságukat töltik a békési férfi kézilabdázók. Az Optimum-Solar Békési FKC a hetedik helyen fejezte be az NB I. B tízcsapatos felsőházának küzdelmeit, Padla József együttese a Keleti csoport alapszakaszában kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és nyolc vereséggel a negyedik helyen jutott be a rájátszásba, ahol három győzelem és két döntetlen mellett öt vereség volt a mérlege az alapszakasz Nyugati csoportjából érkezett élcsapatokkal szemben­. 

– Nehéz egy szóval átölelni az egész idényes szereplésünket. Ahogyan korábban is már nagyon sok szó esett róla, főként a bajnoki alapszakaszra koncentráltunk, hiszen az volt a fontos, hogy ott érjünk el egy olyan helyezést, amellyel a felsőházban folytathattuk a szereplésünket. Izgalmas volt, hogy már az első bajnoki mérkőzéseken – itthon és idegenben is – figyelni kellett a gólkülönbséget is, akár nyertünk, akár veszítettünk, olyan volt, mint az európai kupák oda-visszavágós mérkőzései. Az egész alapszakaszban kiélezett meccseket játszottunk, ami nehezítette az együttesek helyzetét, és nagy tétet rakott a játékosokra, illetve az edzőkre, minden csapat versenyben volt a pontokért. Hazai pályán mindenki rendkívül erősen teljesített, nehéz dolga volt az idegenben játszóknak. Mi is arra ­fókuszáltunk, hogy erősen tartsuk a hazai pályánkat, sokáig őriztük­ is a veretlenségünket itthon – értékelte az idényt Padla József. 

A 37 éves tréner szerint jórészt az alapszakaszban hazai pályán elért eredményeiknek és a néhány fontos idegenbeli sikernek köszönhették azt, hogy bejutottak a felsőházi ­rájátszásba. 

– Direktbe kimondva élvonalbeli feljutást megcélzó ambíciónk nyilván nem volt, a prioritás a felsőházi szereplés volt. Miután ezt elértük, új célokat tűztünk ki, amelyeknek megfeleltünk, helytálltunk, hiszen jó mérkőzéseket vívtunk a rájátszásban­ is. Összességében elégedettek lehetünk. Nagyon kiélezetten­ alakult a bajnokság, de jó volt átélni, hogy a felsőházban mennyivel másabb feladataim akadtak a csapat felkészítésében­ és a játékosok motiválásában, mintha az alsóházban­ kellett volna­ küzdeni­, nagy rizikó mellett. Örülünk, hogy elkerültük az alsóházi rájátszást. 

Mivel tavasszal az élcsapatok között, a felsőházban küzdhetett a békési együttes, így nyugodtabban tudtak tervezni, hamarabb elkezdhette figyelni a vezetőség azokat a kézilabdázókat, akik megfelelő erősítést jelenthetnek a következő idényben. Lesz néhány változás a játékoskeretben, de a vezetőedző elmondása alapján nem szerették volna annyira felborítani a keretet, hogy új csapatot kelljen építeni. Több saját nevelésű fiatalnak is lehetőséget biztosítanak majd, akik közül néhányan már tavasszal is a felnőttegyüttessel edzettek. Padla József fontosnak tartja, hogy komplex csapattal vágjanak neki az új idénynek, azaz támadás és védekezés között kevés cserével szeretné megoldani a meccseket. Olyan keret kialakítása a cél, amelyben nem feltétlenül található kizárólagos védekezőspecialista, hanem mindkét játékelemben hatékonyan teljesítő kézilabdázók bevetése a fő szempont. 

Lele Ákos (labdával) minden tudását és rutinját igyekezett a békési csapat szolgálatába állítani

A Békési FKC-nál négy hét pihenő után, július 18-án kezdődik a héthetes nyári felkészülés a szeptember 4-i hétvégén rajtoló új másodosztályú kiírásra, amelyben már összevontan 16 klub küzd meg egymással. 

Haszilló Gergő tüzelt a legjobban

A békési együttes bajnoki mérkőzésein a legeredményesebb kerettag a 115 gólos Haszilló Gergő volt, aki az alapszakaszban tizennyolc mérkőzésen 65, míg a felsőházi rájátszás tíz meccsén 50 találatot szerzett. Mögötte csapattársai szépen megosztoztak a gólokon: Árpási Patrik összesen 87, Mezei Richárd Bendegúz 83, Hrabák Miksa Zalán 63, Fedor Bence 61, a rutinos Lele Ákos 58, míg Dávid Márk 52 találattal vette ki a részét a BFKC legutóbbi másodosztályú meneteléséből. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában