Galériával

2022.06.21. 14:01

A Gyulai Várfürdőben küzdöttek a megyei strandkézilabdázók

Impozáns környezetben, a gyulai fürdőben mérkőztek meg a Békés megyei férfi- és a női csapatok a strandkézilabda-bajnokság első fordulójában.

G. P.

Fotó: Für Henrik

Az elmúlt hétvégén a Gyulai Várfürdő adott otthont a Békés megyei strandkézilabda-bajnokság első fordulójának. A Békés Megyei Kézilabda-szövetség (BMKSZ) beszámolója szerint a tavaly első alkalommal megrendezett strandkézilabda gála után kapott sok pozitív visszajelzés után idén úgy döntöttek, hogy immár két körös lesz a verseny.

Az impozáns környezetben lebonyolított gyulai tornára hat női és két férficsapat (maximum tíz-tíz játékossal) adta le a nevezését a versenybizottság részére, a hölgyek együtteseit két hármas csoportba sorolták be. 

Az A-jelű hármasban az A Maffia, a Homoki Viperák, illetve a Csorvás ifiegyüttese küzdött meg egymással, míg a B-csoportban a Langaléták, a Csorvási SK, valamint a Tehetséges kezdők elnevezésű formáció csatázott a pontokért. 

Az izgalmas csoportmérkőzések után következett az úgynevezett keresztjáték, amelyben az 5. helyért a gyulai A Maffia és a Békésről, illetve Békéscsabáról érkezett játékosokkal felálló Langaléták mérkőzött meg, végül a hazai együttes örülhetett. Az első női elődöntőben a két csorvási csapat meccsén a fiatalabbik garnitúra kis híján megtréfálta a rutinosabb riválisát. A másik ágon tovább fokozódtak az izgalmak, a fordulatos csatából aztán az újkígyósi Homoki Viperák kerültek ki győztesen a szarvasi Tehetséges kezdőkkel szemben. A fináléban egy-egy szettet nyert a Viperák és a Csorvás, így következhetett a szétlövésből, amely után a kevesebbet hibázó Homoki Viperák hódították el a Várfürdő-kupát. A bronzot a csorvási ifik kaparintották meg a szarvasiak előtt. A torna gólirálynője Gömöri Renáta lett, a legjobb kapusnak Mike Mária bizonyult, míg a legjobb játékosnak Bakonyi Dórát választották meg.

A férfiaknál két meccs után dőlt az első és a második helyezés sorsa: a Szeszpanyol csapata végül megelőzte a Gyulai SE együttesét. A BMKSZ tájékoztatása alapján a Gyulai Várfürdő külön díjcsomagokkal köszöntötte a két győztes alakulatot.

A megyei szakszövetség arról is tájékoztatást adott, hogy a strandkézilabda sportág népszerűsítésére a várfürdőbeli eseményen a Prohászkáné Nemes Szilvia és Czoldán Csilla által irányított CZ-Gyulasport Nkft. fiataljai két bemutató mérkőzést is játszottak a torna keretein belül.

A bajnokság második fordulójára július 2. és 3. között kerül sor Békés-Dánfokon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában