Labdarúgás - NB II.

2022.06.15. 10:16

A bajnokira nem, de a kupaszereplésére büszke lehet az Előre

Az utolsó fordulóig levegőben lógott a Békéscsaba 1912 Előre sorsa az NB II.-ben, amely végül a III. Kerületi TVE elleni sikerrel biztosította a bennmaradást jelentő 15. helyet. A klub hivatalos honlapja érdekes elemzést közölt a 2021–22-es idényről.

Gajdács Pál

A huszonkét góllal záró Lukács Raymond kiemelkedő szerepet játszott a békéscsabai bennmaradásban /Fotó: Imre György/archív/

Már az előző pontvadászatban is roppant szoros volt az NB II.-es mezőny, de a májusban magunk mögött hagyott szezonban ez még inkább jellemző volt. 
A bajnokság során két edzőváltáson is átesett gárda több olyan mérkőzést bukott el, amit előzetesen nyugodtan be lehetett kalkulálni, mint (majdnem) biztos pontszerzést. Ezek közé sorolható idegenben a budafoki (0–2), a Szentlőrinc (1–2), a III. Kerületi TV (3–4), itthon az ETO FC Győr (2–3), a rendkívül fájó Szolnoki MÁV FC (1–2), az Aqvital Csákvár FC (1–1), a Budaörs (0–0) elleni pontvesztések. Ha ezek közül bármelyiket megnyeri a Békéscsaba, nem kell az utolsó pillanatig számolgatni. A csapat 2022-es hazai mérlege egészen a Szolnok elleni mérkőzésig egészen jól alakult, hiszen január 20 és április 17. között (6 hazai mérkőzés) senki sem tudta a Békéscsabát a Kórház utcában megverni. 

A Békéscsaba 1912 Előre 38 forduló alatt 42 pontot szerzett, melyet 10 győzelemmel, 12 döntetlennel, valamint 16 vereséggel ért el. A kapott gólok száma (69) messze a legtöbb a mezőny 20 csapata között, ezzel pozíciókat veszített a gárda. A kapott találatok közül 26-ot az első játékrészben, míg 43-at a másodikban kapott a csapat. Felvetődik a kérdés, hogy a szünet utáni periódusban vajon az erőnlét vagy a koncentráció fogyott el, netán a taktika nem állta meg a helyét. Érdekes az is, hogy a második játékrészekben bekapott negyvenhárom gólból öt a 86–90. percek között, kettő pedig a hosszabbításokban született. Az 53 szerzett találat a 7. helyre rangsorolta az Előrét. A Csabán kívül a 13. Tiszakécske, a 14. Budafok és a 16. Szentlőrinc szerzett 42 pontot. A mínusz tizenhatos gólkülönbség oda vezetett, hogy a több győztes meccs, majd a gólkülönbség határozta meg a sorrendet. A gólgyártásban kiemelkedő volt Lu­kács Raymond szerepe, aki 22 találatával a kecskeméti Lu­kács Dániel mögött hárommal lemaradva második lett a vonatkozó versenyben. 

A 2020–2021-es idény 8. fordulójában a 3. helyen állt a csapat a tabellán, az akkori keretből csupán ketten, Hursán György és Paudits Patrik nincsenek már Békéscsabán, az összes többi játékos érvényes szerződéssel bírt. Felmerül a kérdés, hogy a többiek erősödtek meg ennyire, sokkal izmosabb lett a mezőny, ennyivel gyengébb lett a Békéscsaba? 

Azért bravúrokat is elért a csapat, elég idegenben az ETO FC Győr (1–0), a Szeged-Grosics (2–1), a Diósgyőr (4–3) és a Pécs (2–1), itthon a Nyíregyháza (1–0), a Siófok (4–1) mérkőzéseket említeni. 

A kereszttabella tanúsága szerint egyszer sem sikerült legyőzni a bajnokságban a Budaörs, a Kecskemét, a Soroksár, a Szentlőrinc, a Szolnok, a Haladás, a Tiszakécske, valamint a Vasas csapatát sem, a legnagyobb arányú vereséget április 3-án a bajnok és egyben feljutó Vasas mérte a csabaiakra idegenben (0–6). A szezon legjobb eredményét pedig három nappal később a BFC Siófok ellen produkálta a gárda (4–1), amely ugyanilyen arányban győzte le a Dorogot is. 

A pályán eltöltött idő tekintetében Bora György a rekorder csapaton belül 2818 aktív játékperccel, aki Farkas Márkot (2606 perc) előzte meg. 

A csapat összesen 101 sárga, valamint 7 piros cédulával zárt. A legtöbbször Király Patrikot figyelmeztették, aki 11 sárga lapot kapott. 

A másik sorozatban, a MOL Magyar Kupában szép sikert jegyzett a lila-fehér csapat, a legjobb nyolcig jutott, legyőzve a Dorog (3–0), az ESMTK (4–2) és az NB I.-es Gyirmót (3–1) együttesét. A 4 közé jutásban emlékezetes mérkőzésen az Újpest (2–3) akadályozta meg Farkas Márkékat. 

Csökken az NB II.-es bajnokság mezőnye

Az MLSZ korábbi tájékoztatásának megfelelően 2023 nyarától 18, 2024-től pedig 16 csapatra csökken a most 20 csapatos NB II. mezőnye. Az első két helyezett feljut az élvonalba, a bajnokság utolsó két (19. és 20.) helyezettje kiesik, míg három csapat (a 16., a 17. és a 18. helyezett) pedig osztályozót játszik a három NB III.-as csoport első helyezettjeivel. Az osztályozók párosításait sorsolással döntik el, a lebonyolítás oda-visszavágós alapon történik. Az osztályozó mérkőzések 2023. május 28-án és 2023. június 4-én kerülnek megrendezésre. 

A július 31-én kezdődő 2022–23-as bajnokság mezőnyéből a feljutó Vasas FC és a Kecskeméti TE az NB I.-ben folytatja szereplését. A másodosztályú bajnokság tagja lett az élvonaltól búcsúzó MTK Budapest és a Gyirmót FC Győr. A másodosztályból kiesett: a Szolnok, a Budaörs és a III. Kerületi TVE, a harmadosztályból pedig feljutott a Kazincbarcika, a Kozármisleny, valamint a Mosonmagyaróvár. A másodosztályú mezőnye így fest: Aqvital FC Csákvár, Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC, DVTK, ETO FC, FC Ajka, Gyirmót FC Győr, HR-Rent Kozármisleny, Kolorcity Kazincbarcika SC, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, PMFC, Soroksár SC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Szentlőrinc, Szombathelyi Haladás, Tiszakécskei LC. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában