Asztalitenisz

2022.05.23. 11:05

Több mint hat évtizede lett a kaucsuklabda szerelmese a békési sportvezető

Május 23-án ünnepli hetvenedik születésnapját Balogh József békési asztalitenisz edző, sportvezető, aki több mint hat évtizede lett a kaucsuklabda szerelmese.

Verasztó Lajos

Balogh Józsefet tizévesen, 1962-ben a békési asztalitenisz sport megteremtője Molnár Sándor ismertette meg a sportág alapjaival. Abban az időben a Petőfi utcai általános iskolában több mint húsz gyerek járt a kiváló edző foglalkozásaira. Középiskolás korában Gyulán tanult, ahol a kertészeti tagozatra járt, és a gyulai csapat színeiben játszott. Tizenhét évesen részt vett az NB III.-as osztályozón, ahol százszázalékos teljesítménnyel segítette csapatát a magasabb osztályba. Szakmailag is képezte magát, és 1975-ben megszerezte az edzői képesítést.

Negyvenöt évvel ezelőtt, 1977-ben a Békéscsabai Konzervhez hívta Botyányzski András edző Balogh Józsefet, aki 1988-ig erősítette a csabai együttest, amellyel feljutottak az NB I-be. Többek között Csarnai Gábor, Sebestyén Sándor erősítette a csapatot, amelynek két éven át a világbajnok Klampár Tibor fivére, József volt az edzője.

A Konzervgyári együttes megszűnése után 1988-ban hazamentek Békésre, ahol egy remek csapat alakult ki, amely évente lépett egy osztályt, és öt év múltán az NB I.-be jutott. Ebben az időszakban sok tehetséges fiatal bontogatta szárnyait Békésen, Lipták Gábor, Seres Árpád, ifj. Balogh József is bekerült a legjobbak közé. Ma is nagyon büszke arra, hogy fia a korosztályos magyar válogatott tagjaként, az első alkalommal megrendezett ifjúsági világfesztiválon a bolgár Langerovval párosban aranyérmet nyert.

A békési férfi csapat 2003-ba bejutott az extraligába. Legnagyobb sikerüket a 2013-14-es szezonban érték el, amikor az alapszakaszban a második helyen végeztek és bejutottak a final fourba.

Itt a lényegesen erősebb, és anyagilag is sokkal jobb kondiciókkal rendelkező csapatoktól vereséget szenvedtek, így a negyedik helyet szerezték meg.

Az extraligás férfi együttes erőssége volt az örökifjú, négyszeres világbajnok, Klampár Tibor – akihez évtizedes barátság köti a békési szakembert – mellette többek között Bohács Gábor, Baranyi József, Kaiser János, és a fiatal Sebestyén Péter alkotta az együttest. Klampár Tibor 2009 júniusában, hét év után sírva búcsúzott Békésről, azzal, hogy sok helyen megfordult, de ilyen családias hangulatú csapatban sosem szerepelt. Ebben az időszakban a lapunk által meghirdetett év sportolói szavazáson a csapatok versenyében kétszer is a harmadikok lettek.

Balogh József edzőként, szakosztály vezetőként dolgozik Békésen, az elmúlt évtizedekben tizenkilenc fiatal jutott el a városból a korosztályos magyar válogatottba. Arra is büszke, hogy a Békési TEAM női együttese tavaly feljutott az extraligába, ahol egy évig szerepelt. A békési női együttes erőssége a család szeme fénye, unokája Balogh Ágnes Kíra, aki már meghívást kapott a felnőtt női válogatott keretedzésére, is, és jelenleg a nyári belgrádi ifjúsági Európa-bajnokságra készül a válogatottal.

Évekkel ezelőtt amikor megkérdeztem tőle, meddig csinálja még, akkor csak ennyit mondott: 

Ez egy örök szerelem, és amíg élek addig szeretném folytatni.

Balogh József munkájáért több elismerést is kapott az elmúlt évtizedekben. Többek között 2009-ben megkapta a Békés Városért elismerést, és néhány esztendeje átvehette a Magyar Asztalitenisz Sportért díjat a békéscsabai dr. Bándi Andor veterán emlékversenyen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában