Labdarúgás/Megyei Kupa

2022.05.24. 13:05

Meccsözön lesz kis-, és nagypályán is a Kórház utcában

Villanyfényes mérkőzésen csap össze egymással szerdán a Békés Megyei Kupa döntőjébe jutott két csapat, a megye egyes bajnok Körösladány MSK és az őszt a megye élvonalában megkezdő Mezőmegyer SE.

Illusztráció /shutterstock.com/

Illusztráció /shutterstock.com/

A békéscsabai Kórház utcai stadionban sorra kerülő esemény 19 órakor kezdődik a centerpályán, várhatóan nagy közönség előtt. Egy évvel ezelőtt a Gyulai TFC és a Szarvasi FC nézett egymással farkasszemet. Az a találkozó emlékezetes marad mindkét fél számára, a rendes játékidőben nem született döntés, 1–1 után büntetőkkel 5:4-re a szarvasiak győztek. Hasonló izgalmakra most is lehet számítani, s bár az esélyek a ladányiak mellett szólnak, Mezőmegyeren mindenki roppant motivált és bíznak a kupa elhódításában. A finálét 16.30 órai kezdettel megelőzi a Békés Megyei Ifjúsági Kupa döntője, melyben az egyik fél szintén Körösladányból érkezik, a másik a Gyomaendrődi FC lesz.

 

Nemcsak a centerpálya lesz foglalt szerdán délután a Kórház utcában, hanem a műfüves is, ahol az alacsony lélekszámú települések kispályás bajnokságán osztanak érmeket. Az MLSZ Békés Megyei Igazgatósága olyan térségbeli falvakban is igyekszik népszerűsíteni a labdarúgást, ahol nincsenek egyesületek, ezért hivatalos versenyrendszerben nem vesznek részt. A körzetek csoporttalálkozói után alakult ki a legjobb négy mezőnye. A megyei kupa döntője előtt, 16.30 órától a műfüves pályáján már az érmekért játszik a Geszt, a Nagykamarás, a Körösújfalu és a Kardos csapata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában