Lovassport

2022.05.05. 07:47

Ifj. Dobrovitz József lett az első a négyeseknél

Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság pályáján rendezték meg a hét végén a nemzetközi fogathajtó versenyt. A négynapos viadalon több mint hetven nevező, száznyolcvan ló mérte össze ­tudását a mindennap ­kilátogató szép számú néző előtt.

Verasztó Lajos

Az U25-ös korosztályban az egyes fogatoknál Görög Gábor végzett az első helyen /Fotó: Imre György/

A jól szervezett nemzetközi viadalon a hazai hajtók mellett a szomszédos Romániából érkezett hajtók is emelték a verseny színvonalát. Az egyes fogatoknál a háromszoros országos bajnok, Meskóné Orosz Mária győzött. Az A kategóriás kettes fogatok mezőnyében a tavalyi kettesfogathajtó-világbajnokságon aranyérmet nyert magyar válogatott tagja, a nyírbátori ifj. Fekete György szerezte meg az első helyet. 

A négyes fogatoknál a kettes fogathajtásban csapatban világbajnok vecsési ifj. Dobrovitz József végzett az első helyen, megelőzve a szilvásváradi ifj. Galbács Ferencet, és a négyes fogathajtásban csapatvilágbajnok Dobrovitz Józsefet. 

Eredmények. CAI3 Egyes fogat: 1. Meskóné Orosz Mária (Champions Team) 175,06 hibapont, 2. Rondzik Gábor (Champions Team) 182,63, 3. Lantos Gábor (Hetényegyháza) 202,5. CAN-A Kettes fogat: 1. ifj. Fekete György (Nyírbátor) 158,39, 2. Kovács Szabolcs Tamás (Hortobágyi LSE) 167,01, 3. dr. Tóth Andrea (Dunaszekcső) 168,74. CAN-A Négyes fogat: 1. ifj. Dobrovitz József (Vecsés) 183,01, 2. ifj. Galbács Ferenc (Szilvásvárad) 189,90, 3. Dobrovitz József (Vecsés) 190,28. CAN-A Egyes fogat: 1. Posta Dávid (Kezedben a Gyeplő Egyesület) 191,61. CAN-B Egyes fogat: 1. Mikó Bence (Titán LK) 161,92, 2. Demkó Zsolt (Sárréti LE) 169,17, 3. ifj. Makoviczki Zoltán (Aranykalász LK, Újkígyós) 198,14. CAN-B 

Egyes fogat: 1. Nyúl Katalin (Hírős LK) 133,24, 2. István Júlia (Champions Team) 151,78. Gyermek: 1. Juhász Bertold (Besenyőtelek) 108,59, 2. Nagy Vanessza (Univerzum LK) 109,50, 3. Juhász Bertold (Besenyőtelek) 140,03. Junior póni egyes fogat: 1. Jámbor Blanka Ágnes (Id. Jámbor Vilmos LSE) 156,55, 2. Saru Dániel (Hansági LSE) 161,56, 3. Farkas Fanni (Id. Jámbor Vilmos LSE) 174,77. 

Junior póni kettes fogat: 1. Juhász Péter (Besenyőtelek) 144,64, 2. Kovács Bence (Napkeleti Western LSZIE) 184,27. U25 póni kettes fogat: 1. Aszódi Richárd (Első Magyar Pónifogathajtó LE) 145,29. U25 egyes fogat: 1. Görög Gábor (Vasi Horses SE) 139,68, 2. Drahanovszki Vilmos (Hetényegyháza) 169,99, 3. Görög Adrienn (Vasi Hor-ses SE) 180,21. Para-egyesfogat: 1. Vajda Pálné (Vecsés) 201,73.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában