Sakk

2022.05.23. 12:47

Horváth Zsolt nyerte a gyulai emlékversenyt

Horváth Zsolt győzelmével ért véget a gyulai Hőforrás Hotelben első alkalommal megrendezett Csomós János emlékverseny, amelyen rangos nemzetközi mezőny gyűlt össze.

dav

dav

A viadalon hat országból hetvennyolc sakkozó indult, a magyar, indiai, román, moldovai, német és kirgiz résztvevők között négy nemzetközi mester, illetve öt FIDE-mester is megmérette magát. A legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező, első táblás, makói színekben szereplő orosházi FIDE-mester Horváth Zsolt a vasárnapi utolsó fordulóban a román Sorin-Mihai Samu ellen nyert, míg a dévaványai Fekete Albert remizett a kirgiz Iszlambek Bajszinovval, így kedvezőbb mezőnyérték-számítással a hat pontot szerző Horváth végzett az első helyen. A második a szintén FIDE-mester Fekete lett hat ponttal, harmadikként öt és fél ponttal a budapesti Szekeres Tibor zárt.

 

Az emléktorna első öt helyezettje pénzjutalomban részesült, a külön- és kategória-díjasok pedig egy-egy szál vastagkolbászt kaptak. Különdíjat kapott a legjobb női játékos, a hódmezővásárhelyi Márkus Molli Amina és a legjobb ifijátékos, a miskolci Szabó Ákos. Díjazták a Gyulai SE legjobbját, Tamás Kornélt, valamint a legjobb hatvan év feletti játékost, a budapesti Szőllősi Lászlót. Könyvajándékot vehetett át a mezőny legidősebb résztvevője, az 1927-ben született gyulai Kovács István. P. B. 

Címkék#sakk#sport
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában