Vívás

2022.04.26. 09:11

Kovács Emese tizenegyedik a válogatón

Az Európa-bajnokság előtti utolsó hazai válogató versenyre gyűltek össze felnőtt vívók a budapesti Gerevich Aladár Sportcsarnokba. Mivel a verseny egyúttal az U23-as Európai Körverseny sorozat egyik állomása is volt, szép számú külföldi vívó is megjelent.

G. P.

Illusztráció /Shutterstock.com/

A férfiak népes, 168 vívót felvonultató mezőnyében Lenkefi Soma képviselte a békéscsabai Alföld Vívó Akadémiát. A csoportfordulóban kétszer győzött, háromszor vesztesen hagyta el a pástot. A táblán aztán az olasz Foti az asszó elején meglepte Somát, aki szép találatokkal közelített ellenfeléhez, de meg kellett hajolnia tapasztaltabb ellenfele nagyobb rutinja előtt, végül a 107. helyen végzett. 

A hölgyek 117-en léptek pástra, köztük három csabaival. Dékány Viktória egy győzelme kevésnek bizonyult, ő nem került föl a táblára. Kovács Emese 5 győzelemmel és 1 vereséggel, Gachályi Gréta 3 győzelemmel és 3 vereséggel jutott túl a csoportkörön. Gréta legyőzte a horvát Delicet, majd váratlan vereséget szenvedett az MTK vívójától, Miskótól, így 50. lett. Emese viszont remekül vívott. A holland Sizoo legyőzése után a Vasas versenyzőjét, Feketét is dinamikus vívással győzte le. Fekete klubtársa, Balogh következett, a vége szoros vereség. A még kadet korú Emese 11. helyezése ebben a nagyon erős mezőnyben kiváló eredmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában