Labdarúgás - Megye II./B

2022.03.12. 21:06

Győzött és az élre állt az Elek

Revánsot vett az eleki csapat az ősszel Békésen elszenvedett vereségért. Gyulai Ferenc 39. percben lőtt gólja döntött a három pont sorsáról, ami azt is jelentette, hogy Turcsek Zoltán gárdája állt a megyei II/B csoportos bajnokság élére. Tartja a lépést a két csapattal a Füzesgyarmat II., amely a szomszédvárak csatájában a Körösladány II. ellen győzött.

Gajdács Pál

Illusztráció: Shutterstock

Elek USE–Békési FC 1–0 (1–0)

Megyei II./B osztályú mérkőzés. Elek, 150 néző. V.: Bakos. Elek: Tar – Dehelán, Gyulai, Sipos, Oszlács, Kasznár, Jepure (Rostás), Bíró (Hotea), Nagy L. (Fekete), Nagy Á. (Zemencsik), Puporka R. Edző: Turcsek Zoltán. Békés: Takács M. – D. Nagy, Kis J., Minya, Kardos (Benedek), Balázs (Reszelő D.), Reszelő J., Római (Csikós), Laukó, Kovács L., Mracskó. Edző: Fekete Mihály. G.: Gyulai a 38. percben. Kiállítva: Kis J. (szándékos rúgásért) a 33. percben. Jó: Gyulai, Dehelán, Puporka R., Nagy L., Kasznár, ill. Takács M., Minya.

Turcsek Zoltán: – Végig rangadóhoz illő színvonal jellemezte a mérkőzést. Sikerült több helyzetet is kialakítanunk, de sajnos a befejezéseknél nem koncentráltunk eléggé. Ezzel az egy góllal megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a csapatnak! Hotya Péter

Gádorosi LSE–Lőkösháza KSK 4–1 (2–1)

Gádoros, 40 néző. V.: Rubás. Gádoros: Liziczai – Szokolai, Máriás, Kun-Szabó (Szijjártó D.), Tóbiás (Nemes), Mucsi (Molnár G.), Papp, Szijjártó G., Pásztor, Neszi (Kuli), Fejes. Edző: Bodzás Ádám. Lőkösháza: Számel – Pusztai, Hrobár, Gábor, Bessenyei, Molnár Zs., Balázs M., Horváth N., Csillag (Jegyinák), Czernó, Kolozsi. Játékos-edző: Lakatos Erhard. G.: Mucsi (11-esből) a 30., Pásztor a 39., Kuli az 58., Kun Szabó a 62., ill. Bessenyei a 42. percben. Gádorosi jók: Fejes, Máriás, Pásztor, Papp M.

Bodzás Ádám: – Küzdelmes mérkőzésen fontos három pontot szereztünk. Gratulálok a csapatnak! 
Lakatos Erhard: – Amíg a fejben nem leszünk ott a pályán, addig nehéz mérkőzést nyerni.

Kaszaper FC–Kétegyházi SE 1–1 (0–0)

Kaszaper, 50 néző. V.: Krisán. Kaszaper: Petrics – Toll, Berényi, Dénes, Fazekas, Garamvölgyi, Csenki (Kasza), Hatfaludy, Forgó (Kőszegi), Buczku, Pónya. Edző: ifj. Bordás Sándor. Kétegyháza: Durkó Á. – Krisán, Medgyesi, Kukla Á., Grósz, Bácsi, Dohányos, Durkó M., Tóth V., Simon, Szegedi (Serfőző). Edző: Szegedi Ferenc. G.: Hatfaludy az 55., ill. Grósz a 80. percben. Jó: Petrics (a mezőny legjobbja), Hatfaludy, Fazekas, Garamvölgyi, Dénes, ill. Tóth V., Megyesi, Durkó, Dohányos, Bácsi.

Ifj. Bordás Sándor: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A második felvonás játéka alapján örülhettünk az egy pontnak. 

Szegedi Ferenc: – Ennyi kihagyott helyzettel két mérkőzést is lehetett volna nyerni, a végén örülhettünk az egy pontnak. Forgó Patrik

 

Kondorosi TE–Csorvási SK 0–2 (0–1)

Kondoros, 100 néző. V.: Rakonczás. Kondoros: Gritta – Ancsin, Jámborcsik (Korbely), Hanyecz, Paluska, Buzás (Arnótszky), Gombár, Bákai A., Bákai B., Tusjak (Viszkok M.), Kurucz (Menárik I.). Edző: Jurák György. Csorvás: Maczák – Koszna (Hrncsjár), Lengyel, Csábi, Varga A. (Szemenyei), Szatmári B. (Gerda T.), Csicsely (Fabulya), Zsiga N., Andrékó (Simon), Könyves, Gyevi-Nagy. Edző: Zsiga Róbert. G.: Gyevi-Nagy a 36., a 84. percben. Kiállítva: Maczák (a 16-oson kívül kézzel ért a labdába) a 48. percben. Jó: Paluska, Ancsin, Tusjak, Bákai A., ill. az egész csapat.

Jurák György: – Amíg a befejezésekkel hadilábon állunk, addig más eredmény nem születhet. 
Zsiga Róbert: – Sok hibával játszott mindkét csapat, de jobb koncentrációval megérdemelten hagytuk el győztesen a pályát. Jankovics László

Battonyai TK–Újkígyós FC 1–0 (1–0)

Battonya, 50 néző. V.: Gyebrovszki. Battonya: Erdélyi – Lenti (Kiss Z.), Varga K., Káló, Balla, Nagy I T., Janovics, Molnár R., Liszkai P., Kovács Z., Hrabovszki (Kiss D.). Játékos-edző: Kovács Zoltán. Újkígyós: Ancsin – Tóth Z. (Zatykó), Sas, Csiernyik M. (Oláh T.), Gazsó, Farkas F., Werner (Faragó), Csiernyik A., Prókai, Török A. (Horváth R.), Burkus. Játékos-edző: Tóth Zoltán. G.: Hrabovszki a 30. percben. Battonyai jók: az egész csapat.

A mérkőzést egyperces gyászszünet előzte Erdélyi Ferenc battonyai kapus nagymamájának, a Battonyai TK törzsszurkolójának emlékére.

Kovács Zoltán, Lukács István: – Ma nagyon szervezetten, de legfőképpen óriási lelkesedéssel játszottunk. A csapat minden tagja előtt megemeljük a kalapunkat. Őszinte részvétünk az Erdélyi családnak! 

Farkas Ferenc csapatkapitány: – Rossz felfogásban, mélyen magunk alatt játszottunk, nem is születhetett más eredmény. L. I.

Köröstarcsai KSK–Kevermes SE 5–2 (5–1)

Köröstarcsa, 60 néző. V.: Tóth I. Köröstarcsa: Kurucz – Puskás (Vincze D.), Andrejsi, Gyebnár (Farkas Gy.), Machó, Szivák, Tóth G., Keresztesi J., Vincze Gy., Hajdú (Hajzer), Mészáros (Varga L.). Játékos-edző: Farkas Gyula. Kevermes: Horváth S. – Kukla L., Orosz, Barna, Rung, Szabó T. (Kovács J.), Mag, Lakatos, Kukla D., Prókai, Puporka. Edző: Botás Attila. G.: Puskás a 3., Gyebnár a 6., a 11., Szivák a 9., a 30., ill. Puporka E. a 37., a 61. percben. Kevermesi jók: Puporka E., Mag, Kovács J.

Botás Attila: – Volt egy rövidzárlat, de azután helyzeteket alakítottunk ki és gólokat rúgtunk, igaz addigra elment a mérkőzés.

Füzesgyarmati SK II.–Körösladány MSK II. 3–2 (2–1)

Füzesgyarmat, 50 néző. V.: Nagy G. Füzesgyarmat: Seprenyi – Tokai, Szőke (Polgárdi), Már, Kiss B. (Mazán), Hercz (Tóth B.), Komáromi (Dóczi), Kovács M., Vad, Zs. Nagy, Vígh L. (Tóth L.). Edző: Fábián Ottó. Körösladány: Vass – Kajó, Talpalló (Kántor L.), Kántor M., Pályi, Lipcsei (Kozák), Somogyi (Szentpéteri), Almási, Szabó M., Boros (Zsila), Szántó B. (Szabó L.). Edző: Keresztesi János. G.: Tokai a 6., Vad a 10., Tóth B. az 55., ill. Boros a 16., Almási a 78. percben. Jó: Zs. Nagy (a mezőny legjobbja), Vad, Seprenyi, Kovács M., Tokai, Tóth B., Mazán, ill. Almási, Kántor M., Talpalló, Boros.

Fábián Ottó: – Az első tíz perc lendületét nem tudtuk végig vinni a meccsen, így egy jó ellenféllel szemben kellett egy jó kapusteljesítmény is a győzelemhez. 

Keresztesi János: – Nem elég, hogy az öltözőben maradtunk a mérkőzés elején, még számtalan lehetőséget is elpuskáztunk, így nem is születhetett más eredmény. Gratulálok a hazai csapatnak! F. O.

Janis János váltotta Jurák Györgyöt

A Kondorosi TE–Csorvási SK mérkőzést követő napon edzőt váltott a Kondorosi TE csapata, az eddigi tréner, Jurák György munkahelyi elfoglaltsága miatt nem folytatja a munkát, utánpótlásedzőként azonban a jövőben is segíti a fiatalok fejlődését. Pótlását házon belül oldották meg, a kispadra a korábbi sikeredző, Janis János ül le, aki ezzel együtt továbbra is ellátja az U13-as együttes vezetését is.

 

Mesterlövészek

23 gólos: Barthalos (Elek).

21 gólos: Kukla D. (Kevermes).

17 gólos: Puporka R. (Elek).

13 gólos: Puporka E. (Kevermes).

12 gólos: Reszelő J. (Békés), Szivák (Köröstarcsa), Gyevi-Nagy (Csorvás).

11 gólos: Bereczki (Füzesgyarmat II.), Gyebnár (Köröstarcsa).

9 gólos: Jónás (Kaszaper).

8 gólos: Pecznyik (Kaszaper), Csiernyik M. (Újkígyós), Kovács Z. (Battonya).

7 gólos: Gyevi-Nagy (Csorvás), Benedek (Békés), Hajdú (Köröstarcsa), Hrabovszki (Battonya).

6 gólos: Fodor (Kaszaper), Burkus, Gazsó, Csiernyik A. (Újkígyós).

5 gólos: Papp Zs. (Körösladány II.), Papp M., Mucsi (Gádoros), Laukó (Békés), Puskás (Köröstarcsa).

4 gólos: Kuli (Gádoros), Vad (Füzesgyarmat II.), Reszelő M. (Békés), Liszkai L. (Battonya), Lipcsei, Kántor (Körösladány II.), ifj. Bauer (Kevermes).

3 gólos: Grósz (Kétegyháza), Hatfaludy (Kaszaper), Oszlács (Elek), Nagy D., Fettik (Kétegyháza), Pain (Kevermes), Dunai (Lőkösháza), Lengyel, Zsiga N. (Csorvás), Balogh Á. (Köröstarcsa), Kiss Z. (Battonya), Keresztesi K. (Körösladány II.), Török A. (Újkígyós), Reszelő D., Csikós, Kardos (Békés), Szilágyi Sz., Vámos A., Márkus, Borbély (Füzesgyarmat II.), Szigeti, Molnár T. (Kondoros).

2 gólos: Werner, Farkas F., Sas (Újkígyós), Vasadi, Lakatos, Rung (Kevermes), Almási M., Boros, Szabó M., Szabó L. (Körösladány II.), Varga G., Hrncsjár (Csorvás), D. Nagy, Balázs, Reszelő T., Római, Székely (Békés), Káló, Molnár R. (Battonya), Nyeste, Keresztesi J. (Köröstarcsa), Tóth L., Tokai (Füzesgyarmat II.), Kukla S., Lengyel, Farkas F. (Kétegyháza), Ivacska, Bákai B., Paluska, Ancsin (Kondoros), Tóbiás, Fejes, Máriás, Pásztor (Gádoros), Melis, Dénes (Kaszaper), Dani, Gyulai (Elek), Bessenyei, Czernó, Lakatos (Lőkösháza).

1 gólos: Takács, Kolozsi, Balázs M., Jegyinák (Lőkösháza), Liszkai P., Balla, Lipták (Battonya), Polyák, Kovács T., Jámborcsik, Kun Szabó (Gádoros), Durkó M., Darócz, Papp Á. (Kétegyháza), Pónya, Simon, Nagy T. (Kaszaper), Szabó T., Csicsely, Lakatos S. (Kevermes), Vincze D., Hajzer (Köröstarcsa), Kovács M., Molnár Sz., Novák, Komáromi, Raducu, Nagy Zs., Már, Tóth B. (Füzesgyarmat II.), Mohácsi, Kis J. (Békés), Nagy L., Dehelán, Zemencsik (Elek), Hanyecz, Pusztai, Korbely, Menárik (Kondoros), Danczik (Újkígyós), Csábi, Gerda V., Varga A., Csicsely (Csorvás), Talpalló, Tóth J., Kovács G., Szántó B. (Körösladány II.).

A megyei II./B osztályú bajnokságban a 16. forduló következik. Március 19., szombat, 10.30: Battonyai TK–Gádorosi LSE. Március 19., szombat, 15.00: Békési FC–Kondorosi TE, Kétegyházi SE–Köröstarcsai KSK, Csorvási SK–Újkígyós FC. Március 20., vasárnap, 15.00: Lőkösháza KSK–Kaszaper FC, Körösladány MSK II.–Elek USE, Kevermes SE–Füzesgyarmati SK II.

A megyei II./B o. bajnokság állása
1. Eleki USE 13 1 1 48—20 40
2. Békési FC 12 2 1 49—14 38
3. F.-gyarmat II. 10 1 4 47–24 31
4. Köröstarcsa 7 2 6 44—28 23
5. Újkígyós FC 7 1 7 39—25 22
6. Kevermes SE 7 1 7 52–45 22
7. Kaszaper FC 6 4 5 33—28 22
8. Csorvási SK 6 1 8 29—37 19
9. Gádoros SE 6 1 8 27—36 19
10. Körösladány II. 5 3 7 28—37 18
11. Battonya 5 2 8 29—42 17
12. Kondoros 4 2 9 19—39 14
13. Lőkösháza 3 1 11 16—51 10
14. Kétegyháza 2 2 11 18—52 8

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában