Szarvas Mátyás

2022.03.23. 16:23

Békésbe érkezett a csabai ultrafutó

Szarvas Mátyás, a Körösök Völgye Turista Egyesület többszörös országos bajnok ultrafutója az idén már negyedszer vágott neki az Országos Kékkör 2560 kilométeres távjának. A csabai származású, jelenleg a Balaton-felvidéken élő 61 éves sportember március 7-én hajnalban Szigligetről vágott neki a hosszú kalandnak, és a vállalkozás 16. napján kedden este érkezett Szarvasra.

V. L.

Szarvas Mátyás a Békés megyét jelző táblánál.

Szerdán reggel a Körös-parti város és Ecsegfalva közötti 60,5 km-s szakasz várt az ultrafutóra, aki 15 óra körül érkezett a Körös Sárrét északi peremén fekvő községbe.

– A beérkezés után felkerestem Galambos István polgármestert, aki a korábbi futásomkor, és most is minden segítséget megadott. Ma egyébként a húsz fokos melegben a napsütés egy kicsit megfogott, többen mondták is, hogy milyen piros vagyok, talán lázas lettem. 

Most úgy döntöttem, hogy le ne égjek holnap valamilyen fényvédő krémet is használok majd. Reggel korán indulok Okányba, ez lesz a vállalkozásom egyetlen olyan napja, amikor csak Békés megyében futok. Eddig 1170 km-t tettem meg a tervezett 2560-ból, csütörtökön egy 73 km-es szakasz vár rám. Pénteken reggel Okányból rajtolok és a 75 km-es szakasz megtétele után délután érek majd a Hajdú-Bihar megyei Furtára.

 

A tervek szerint folytatódik Szarvas Mátyás futása, és várhatóan a vállalkozás zárásaként, a 38. napon, április 13-án érkezik vissza Szigligetre. Ha ez sikerül, akkor egy nappal megdönti a korábbi 39 napos világrekordját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában