Hajduch Nándor

2022.03.23. 15:28

Aranyérmes lett a szarvasi birkózó

A fővárosban a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a U20-as korosztály kötött-, szabadfogású és női válogató versenyének, melyen több nemzet sportolói is próbára tették tudásukat. A mezőnyben ott voltak a Békés megyei fiatalok is, akik jó teljesítményt nyújtottak.

V. L.

A Szarvasi Birkózó Egyesület három versenyzővel képviseltette magát a viadalon. Sükösd Attila edző jó hírekről számolt be.

 

A 70 kg-os kategóriában Tóth Dominik az elszántságának köszönhetően bronzérmes lett, amit a vigaszágon sikerült kiharcolnia. Egy súlycsoporttal feljebb a 74 kg-osok között Balázs Gergely nyert mérkőzés nélkül lett helyezetlen. Annál nagyobb meglepetést okozott Hajduch Nándor, aki minden csatáját megnyerve állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára a 86 kg-osok mezőnyében. A klub első számú birkózója ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy ott lehessen az U20-as Európa-bajnokságon.

– Tóth Dominiktól ez volt az elvárható eredmény, örülök annak, hogy végre sikerült teljesítenie. Hajduch Nándi nekem is meglepetést okozott ezzel a sikerrel, mivel még csak első éves, az új súlycsoportjába is csak most kezdett beleerősödni. Mivel sikerült megszereznie az aranyérmet, mostantól a maga számára emelte magasabbra a mércét. Jó az irány, reményeim szerint a fiúk belerakják azt a pluszt, ami ahhoz kell, hogy hasonló teljesítményt nyújthassanak a következő válogatón is – értékelt Sükösd Attila.

Orosházi kollégája, Páli Sándor sem lehetett elégedetlen. Az Orosházi Spartacus Birkózó Klub mind a három szakágban képviseltette magát egy-egy versenyzővel, akik a remek eredményekkel sem maradtak adósak. A nők 62 kg-os kategóriájában a még kadett korú Páli Mirella végzett a második helyen, aki megnyerte a csoportját, de a döntőben nem bírt a másik szekció legjobbjának bizonyuló pécsi egyetemista, Yasmine Soliman-nal. Szabadfogásban, a 74 kg-os kategóriában Jochim Márk legyőzője a fináléig menetelt (meg is nyerte a versenyt), ő pedig így a vigaszágon folytathatta, ahol Horváth Péter legyőzése (DKSE) bronzérmet hozott a számára. A kötöttfogású férfiak 72 kg-os súlycsoportjában ugyanígy járt Zónai Zsolt is, aki Bogdán Dánielt (Dél-Zselic) múlta felül az éremcsatában, és lett harmadik.

 

Ugyanitt a 67 kg-osok versengésében dévaványai ezüstérem született. Kovács Ádám Zsolt azok után állhatott a dobogó második fokára, hogy csoportjában két honvédos riválist múlt felül, a döntőben viszont nem bírt a harmadikkal, Lévai Leventével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában