Szenioratlétika

2022.02.07. 09:45

Egészségből egy van

Gyulán az 1940–es esztendők végén rendezték meg először a Hargittai József nevét viselő városi labdarúgó-bajnokságot.

G. P.

Salka József az elmúlt években gyűjtötte az érmeket

A ’70-es évek elején a dr. Regele Károly által kigondolt szeniorúszás, majd 1992–ben, 24 alapító taggal, GYAC néven a szenior atlétikai klub indult útjára. A cél egyértelműen az időskori testmozgás megszerettetése, gyakorlása, az egészség megőrzése és a hosszú életkor elérése. A versenyeken még tavaly is elinduló Kovács István, az Erkel Ferenc Gimnázium 94 éves nyugdíjas testnevelő tanára szerint a szenioratlétika egy kis sporttörténelem a város életében. – Tavaly voltunk harmincévesek, és ugyanennyi versenyt rendeztünk meg. Az utóbbi két évben a járvány ellenére vidéken egyedül csak a Gyulasport NKft. vállalkozott szenior atlétikai verseny lebonyolítására – emelte ki a sportember. Az első elnök Annus Andor testnevelő tanár volt, aki két ciklusban vállalta a vezetést. Anyagi problémák miatt a szeniorszakosztály egyesült a sportiskolával, előbb Gajda Róbert, majd Szigeti István, az ő halála után pedig Felföldi Sándor lett az elnök.

 A továbbiakban Gyulasport NKft. néven szerepeltek a szeniorok. 2013-tól Szigeti István lett a rendezvény névadója. – A három évtized alatt rendezett országos versenyünkön összesen 1410 induló jelent meg, ez közel ötvenes átlag. Műanyagpálya hiányában inkább az ügyességi számokban értek el többen országos szenior-korosztályos csúcsot, amelyből összesen 22 született – folytatta Kovács István. A gyulaiak közül Nagyné Kotroczó Andrea, Vo-losinovszki Zoltánné, Szabó Ilona és Kovács István büszkélkedhet hasonlóval. Fülöp Mihályné, Salka József, Mány István és Szigeti István is jó helyezésükkel gyűjtötték a bajnoki pontokat. – A gyulai szenior versenyzők között találunk orvosokat, tanárokat, ügyvédeket, vállalkozókat. A versenyeinken induló vendégeink közül Mihály Tibor most százesztendős, igaz, már nem versenyez, Bökönyi György 95 évesen indult Gyulán, de voltak angol, német és erdélyi indulók is. Éljünk száz évig, a mozgás, a mérsékletesség és a mentalitás „fogságában”, mert egészség csak egy van, erre úgy kell vigyázni, mint a szemünk fényére – adta ki a jelszót a pedagógus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában