Atlétika

2022.01.01. 15:13

Szilveszter: Kondoroson is futottak

A 2021-es év utolsó napjának délelőttjén 141 sportember gondolta úgy, hogy futással búcsúztatja az évet Kondoroson. Az idei szilveszteri futógála résztvevőit reggel 9 órától várták a Sasváriné Paulik Ilona Sportcsarnokhoz, ahol a nevezés mellett bemelegítésre is lehetőség nyílt. A mezőny innen vágott a 2000 méteres táv leküzdésének.

Forrás: Shutterstock

Az útvonal a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az Iskola utca – Szabadság utca – Aradi út – Hősök út – Iskola utca által behatárolt tömb volt. A célban forralt bor, tea és pogácsa várta a résztvevőket. A 17. alkalommal megrendezett eseményt is jótékony céllal szervezték a Laszkács Edina vezette helyi női kézilabdázók. Az 1000 forintos nevezési díjon felül bárki adakozhatott is a helyszínen. A futókon túl még 234 résztvevő jött el és segítette a rendezvény jótékony célját.

A felajánlások teljes összegét Szigeti Margit megsegítésére fordítják, aki helyben mindenki által ismert és tisztelt zenepedagógus. Nemrégiben a házának egy része kiégett, ő maga is égési sérüléseket szenvedett, emiatt az élete is teljesen felfordult. Az újrakezdéshez jöhet jól a helyszínen összegyűjtött 418 ezer forint.

Az adomány átadásán túl, a házigazdák nemenként díjazták a kategóriánkénti első három helyezetteket.

– Úgy gondolom, hogy egy hangulatos rendezvényt sikerült megtartanunk, még az időjárás is kedvezett. Köszönöm a támogatók pozitív hozzáállását, illetve azoknak, akik a munkájukkal segítették a sikeres lebonyolítást. Örülök annak, hogy ilyen segítőkész emberekkel szervezhettem és töltettem el az eseményt. A résztvevők pedig bebizonyították, hogy az önzetlen segítségnyújtás is lehet szokás kérdése – fogalmazott Laszkács Edina főszervező.

A 17. szilveszteri futógála díjazottjai.

14 év alattiak. Picurka fiúk: 1. Kalmár Dávid, 2. Litauszki Dominik, 3. Litauszki Alex. Lányok: 1. Omiljak Léna, 2. Varga Zselyke, 3. Szebegyinszki Lea. Alsós fiúk: 1. Dániel Áron, 2. Varga Barnabás, 3. Omiljak Barnabás. Lányok: 1. Dér Zorka, 2. Palyusik Panna, 3. Kosztik Emma. Felsős fiúk: 1. Pusztai Ákos, 2. Pandúr Bence, 3. Pusztai Tamás. Lányok: 1. Kondorosi Bettina, 2. Fodor Noémi, 3. Paulik Éva. 15–25 évesek. Férfiak: 1. Czvalinga Áron, 2. Ivacska Krisztóf, 3. Paulik Tamás. Nők: 1. Tóth-Bera Lívia, 2. Szigeti Laura, 3. Tasnyík Vanessza. 26–40 évesek. Férfiak: 1. Sztrehovszki Dániel, 2. Krajcsovicz Mihály, 3. Ivacska István. Nők: 1. Szigeti Dóra, 2. Papp Klaudia, 3. Krizsán Brigitta. 40 év fölöttiek. Férfiak: 1. Kasnyik Gábor, 2. Sznyida György, 3. Kasnyik András. Nők: 1. Tóth Andrea, 2. Kasnyikné Szvitan Ildikó, 3. Paulik-Bali Éva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában