Labdarúgás

2022.01.24. 11:01

Szerdán a megyeriek is belevágnak

Január 26-án szerdán telik le a téli szabadság a Mezőmegyer SE csapata számára. A megyei II/A osztályú bajnokság második helyezettje az Evangélikus Sportcsarnokban kezdi meg a téli felkészülést Zsiros György edző irányításával.

G. P.

Archív fotó: Bencsik Ádám

Fotó: Bencsik_Adam

A tapasztalt szakember heti szinten két foglalkozást iktatott a programba. Hétfőnként a Csaba Park lesz a megyeri játékosok alkalmi otthona, ahol a futókör és a műfüves kispálya ideális helyszínt biztosít az eltervezett munkához. A szerdai estéken pedig az csarnokban folyik majd a felkészülés.

– Mivel a játékosaink döntő többsége részt vesz a különböző helyi kispályás sorozatokban, megfelelő létszám mellett a heti két foglalkozás elegendő arra, hogy megfelelő erőállapotba kerüljön a csapat a bajnoki rajtig – mondta Zsiros György, akinek csapata a második helyről várhatja a március 5-i bajnoki rajtot.

Addig három nagypályás felkészülési mérkőzés áll rendelkezésre, hogy a téli holtidő okozta esetleges „réseket” összecsiszolják a megyeriek. A keretben nem várható számottevő változás, csupán egy védőt keresnek, aki pótolhatja a békefenntartói küldetésben szolgáló Láza Dévaldot.

– Nehéz a tavaszi sorsolásunk, hiszen a közvetlen riválisainkkal rendre idegenben mérkőzünk, ennek ellenére továbbra is a dobogós helyek egyikének megszerzése lesz az elvárás. Bármennyire is dicséretesen teljesített ősszel a csapatunk, szerintem az újabb osztályváltás esetünkben nem opció, mivel a helyi kispályás bajnokság nem fér össze a megye egyes szerepvállalással – tette hozzá a tervek kapcsán Zsiros György.

A felkészülési mérkőzések időrendje

Február 12., szombat, 9.00: Mezőmegyer SE–Csabacsűdi GYLSE

Február 17., csütörtök, 18.00: Grosics Akadémia U19–Mezőmegyer SE

Február 26., szombat, 15.00: Elek USE–Mezőmegyer SE (Gyula)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában