Békés megye

2022.01.20. 10:27

Nehéz év előtt áll a labdarúgás

A pandémia miatt a tavalyi év sem volt egyszerű a megyei labdarúgásban. Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója szerint a helyzet kezelése komoly kihívást jelentett a csapatoknak is.

Gajdács Pál

„Fő célunk, hogy a játéktéren dőljenek el a meccsek” /Fotó: Imre György/

Fotós: Imre Gyorgy

„Fő célunk, hogy a játéktéren dőljenek el a meccsek” /Fotó: Imre György/

Fotós: Imre Gyorgy

– Hogyan tekint vissza az elmúlt 365 napra? – kérdeztük Szpisják Zsoltot. 

– Az előző évhez képest 2021 tavaszán az MLSZ elsődleges törekvése arra irányult, hogy a bajnokságokat minden osztályban és korosztályban játsszuk végig, tekintettel a vírushelyzet okozta nehézségekre is. Új szabályozók kerültek bevezetésre, mint az egyoldalú mérkőzéshalasztás lehetősége, nem lett szankcionálva a létszámhiányos kiállás vagy a mérkőzés lemondása. A vírushelyzet ezek miatt hatással volt a bajnoki végeredményre, de sokkal nagyobb kár érte volna az amatőr labdarúgást, ha ismételten félbeszakadt volna az idény. A tavasz szervezése és kezelése komoly kihívást jelentett nemcsak nekünk, de az egyesületeknek is. Elismerés illeti mindazokat, akik ebben a helyzetben is azon dolgoztak, hogy egyben tartsák csapataikat. Az őszi szezon szinte végig gond nélkül lezajlott, a no­vember ­közepétől jelentkező vírushelyzethez köthető problémákat gond nélkül kezelni tudtuk. 

– Tavaly könnyebb „művelet” volt összehozni a megyei első osztály tizenkettes mezőnyét? 

– Alapvetően igen. Minden bizonnyal a kvalifikációs bajnokság pozitívumaként értékelhető, hogy kialakult az élcsapatok mögött egy kiegyensúlyozott középmezőny, ahol nincsenek előre lefutott mérkőzések, sok a háromesélyes találkozó. Nagy szerepük van a klubvezetőknek és edzőknek is abban, hogy megvan a kellő motiváció, és a csapatok képesek szembenézni a magasabb elvárásokkal. 

– Általános országos probléma a játékvezetői hiány, vagy ez ilyen mértékben csak a Viharsarok gondja? 

– Sajnos, kénytelenek voltunk központilag áthelyezni fordulókat, és a tavaszi sorsolásnál is lehet számolni hasonló átcsoportosítással, viszont a nyári időszámítás beállta megkönnyíti a helyzetet. Személyes kérésem volt, hogy nyissunk a környező megyék játékvezetői bizottságai felé, így több esetben Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyéből is érkeztek játékvezetők. A sípmesterek hiánya lassan országos szinten is kezd kezelhetetlen méreteket ölteni. Van olyan megye, ahol a harmadosztályú mérkőzéseket rendszeresen szükség-játékvezető dirigálja. Mi nem szeretnénk ebbe a helyzetbe kerülni, s reményeink szerint a most futó játékvezetői tanfolyamból legalább tíz főt tavasszal már a játéktéren is láthatunk. 

– Mi az, amiben sikerült előrelépniük? 

– A vírushelyzetet átélve, a megye lakosságának csökkenését látva, már azt is ide kell sorolnunk, hogy megmaradtak a csapatok. Az utánpótlás-bajnokságokba közel azonos számú együttes nevezett, mint a korábbi években. A járvány okozta leállást megérezték a csapataink, nemcsak Békés megyében, de országosan is. Sok utánpótláskorú játékos fordult el a sportágtól, éppen ezért kiemelt célunk, hogy a labdarúgásban tartsuk a játékosokat. 

– A pandémia ötödik hullámának időszakát éljük. Mennyiben érinti ez a területi igazgatóság hagyományos éves programjait? 

– Számos területen érint minket is a világjárvány. Az edzői és játékvezetői tanfolyamokat részben online, részben jelenléti oktatással tudjuk lebonyolítani. Zárt térben nem szervezhetünk rendezvényeket, így a Bozsik-program teremtornáira sem kerülhet sor, miként a díjátadó gálánk immár másodjára maradt el. A tavaszi nagy létszámú szabadtéri programok megtartásában viszont reménykedünk. 

– Milyen kihívásokra számít 2022-ben? 

– A világjárvány minden bizonnyal továbbra is hatással lesz a bajnokságokra, amivel sajnos együtt kell élnünk. A megszokott lebonyolításra készülünk, de ez a helyzet bármely pillanatban változhat. A helyzet megfelelő kezelése mindenképpen csak a csapatokkal közösen történhet, hiszen bárki szembesülhet a vírus okozta nehézségekkel. Legfőbb célunk, hogy a játéktéren dőljenek el a mérkőzések. Nehéz időszakra számítok fegyelmi ügyek tekintetében is, hiszen az általános társadalmi feszültség természetszerűleg megjelenik a nézőtéren és a játéktéren egyaránt. A tavaszi időszak bizonyára nem lesz kedvező ezen a téren, de bárcsak tévednék! 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában