Kézilabda

2022.01.24. 16:16

Gyomaendrődi libikóka: egyszer fent, egyszer lent

Győzelemmel kezdte az NB II-es 2021–22-es bajnokságot a Gyomaendrődi NKSE női csapata a Dél-keleti csoportban, ám a remélt jó folytatást egy négymeccses pont nélküli sorozat követte. Sikerült kikászálódnia a mély gödörből Lakatos Tibor együttesének, amit jelez az is, hogy az őszi időszak második felében hat pontot gyűjtött be a csapat és a tavaszi felvonást a 9. helyről folytatva joggal táplálhat reményeket a bennmaradást illetően.

Fotó: Shutterstock

– Egyszer lent, egyszer fent. Ez volt a jellemző a csapat őszi szereplésére. Sajnos hazai pályán elment néhány mérkőzés, gondolok itt a Bácsalmás és a Gyula ellen elveszített párharcokra, ám akadtak jó periódusaink is. A Orosháza U22, vagy az idényzárón a K. Szeged SE ellen egyenesbe kerültünk. Már azt játszotta a csapat, amit tud, no, és az sem volt mellékes, hogy ezeken a találkozókon nem léptünk pályára annyira foghíjasan – elemezte a maguk mögött hagyott fél évet Lakatos Tibor, a Gyomaendrődi NKSE edzője, aki hozzátette, a Covid az ő életüket is jelentősen befolyásolta, hiszen aki nem rendelkezett igazolással, az a szabályok értelmében nem léphetett pályára.

Nem lesz sokkal könnyebb a tavaszi szezon sem, mivel a téli holtidőszakban érzékeny veszteségeket szenvedett el a csapat. Két kulcsjátékos is kiesett játékoskerertből. Németh Katát elcsábította a Mezőtúr, míg a már a felnőtt csapatban is több lehetőséget kapó Csernyeczki Laura a szeghalmiak hívó szavának nem tudott ellenállni. Szűcs Beatrix pedig úgy döntött, hogy a labdarúgásra cseréli fel a kézilabdát.

– Az ugyanakkor örömteli, hogy szülés után visszatért a ruinos Farkasinszki Mariann, aki az őszi utolsó mérkőzésen már szerephez jutott. A kiesőket igyekszünk az utánpótlás-csapat legjobbjaival pótolni – számolt be a változásokról Lakatos Tibor.

A február 19-én folytatódó bajnokságra már korán, január 4-én elkezdte a munkát a gyomaendrődi csapat.

– Hetente háromszor edzenek az ifik és a felnőttek együtt, még jó létszámmal. A rajtig igyekszünk két-három mérkőzést lekötni, egyelőre egy szarvasi meghívással rendelkezünk – beszélt a felkészülésről az edző. – Szeretnénk megőrizni az NB II-es tagságunkat, már csak azért is, mert nem akarjuk, hogy megszakadjon az NB II-ben 2015-ben megkezdett sorozatunk. G. P.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában