Labdarúgás

2021.12.16. 08:57

Edzésben maradnak a gyarmati focisták

Meglehetősen korán, már január 10-én munkába áll a Füzesgyarmati SK II. csapata. A megyei II/B osztályban újonc sárrétiek a téli holtidőben sem álltak le teljesen, hiszen heti két alkalom erejéig összejárnak játszani a helyi sportcsarnokba.

G. P.

Fotó: Shutterstock

A közel két hónaposra tervezett alapozó munka érdemi részét heti szinten három edzés jelenti, és már a legelejétől gyakorló mérkőzéseket is játszik a csoportjában harmadik helyen álló piros-fehér gárda. Az ellenfelek döntő többsége magasabb osztályból kerül ki, így Fábián Ottó edző sok hasznos információhoz juthat menet közben, hol is tart a csapata.

– Nem lehetünk elégedetlenek a csapat őszi szereplésével, hiszen újoncként sikerült dobogón zárnunk az évet, a három vereség azonban eltérő okok miatt nagyon fájó volt. A célunk tavaszra sem változik, fontos szempont, hogy a tehetségeink további tapasztalatokat szerezhessenek a felnőtt fociban, illetve a gyarmatiak is helyben kamatoztathassák a tudásukat – fogalmazta meg óhajukat a tréner, aki a téli időszakban nem számít sok változásra a kerettel kapcsolatban.

A tervezett felkészülési mérkőzések időrendje

Január 15., szombat: Füzesgyarmati SK II.–Szeghalmi FC

Január 22., szombat: Füzesgyarmati SK II.–Sárrétudvari KSE

Január 29., szombat: Füzesgyarmati SK II.–Medgyesbodzás SE

Február 12., szombat: Füzesgyarmati SK II.–Bucsa SE

Február 19., szombat: Füzesgyarmati SK II.–Dévaványai SE

Február 26., szombat: Medgyesbodzás SE–Füzesgyarmati SK II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában