Karate

2021.12.05. 12:36

Az édesapja útját járja Kancho Kanazawa japán karatemester

Karate A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület vendége volt a közelmúltban a 110 országban tevékenykedő Shotokan Karate International Federation (SKI) vezetője, Kancho Nobuaki Kanazawa VIII. danos mester, aki nyílt edzést tartott. A japán szakember már hatodik alkalommal jött el hazánkba. A szarvasi rendezvényen kértük egy rövid interjúra, amelynek elkészítésében segítségünkre volt Köves Dorina, és Sensei Lovász György.

Hírlap összeállítás

– Mi a véleménye az edzéseken résztvevő magyar karatésokról?

– Nagyon fontosnak tartom a technikákon túl azt, hogy a magyar karatésok kihozzák magukból a legtöbbet, amit csak tudnak, ezért vagyok boldog, amit itt láttam. Én is izgultam az edzéstartás közben. Ha a karatéról beszélünk, akkor a technikákon kívül a harci szellem is nagyon fontos, akárcsak minden más küzdősportban.

Kancho Nobuaki Kanazawa VIII. danos mester edzést tart

– A szarvasi edzésen más shotokan karate szervezetek, és más karate irányzatok képviselői is részt vettek. Mennyire szokás ez a világban, amerre jár? Japánban is előfordul hasonló dolog?

– Mindegyik karate stílust tisztelem, bár néhány helyen eltérnek a technikák a nemzetközi karatéban, ezeket nehéz megjegyezni, és elsősorban a test mozgásában, és mozgatásában különböznek a stílusok és szervezetek. Én elsősorban shotokanos vagyok, de szeretem átvenni a technikákat máshonnan is. Azért, hogy sok mindent megismerjek, próbálok minél több helyről információt, tudást szerezni. A külföldi szemináriumokon nem csak SKI tagok vannak jelen. Japánban többnyire csak az SKI tagok jönnek a szemináriumaimra, de ha valaki meghív egy nemzetközi rendezvényre, ott a több klubbal együtt több szervezetből is eljönnek. Kifejezetten boldog vagyok, hogy ma is több szervezetből, és helyről jöttek a rendezvényre, mert ez a küldetése, hogy több helyről is megismerjék a mi küldetésünket.

– Mindig vita van arról, hogy mennyire sport a karate, és mennyire harcművészet. Mi a véleménye erről?

– A sport az sport, a budo pedig harcművészet. Amikor még fiatalok az emberek, nagyon fontosak számukra a személyes tapasztalatok. Amikor a versenyre készülünk, akkor a győzelemért edzünk, de a harcművészet az harcművészet. A budo az egészet magában foglalja, nem csak azt, amit a győzelemért teszünk.

– A legendás karate nagymester édesapja tanításaiból mit visz tovább és mit tett hozzá?

– Az édesapám nemzetközileg nagyon fontos ember volt a karatéban, ezért mindent, amit tudok, tőle tanultam, szeretném mindenkinek azt átadni, amire tanított. Sőt a karatén kívül más dolgokat is tanított például kobudót, taikyokukent és még több más szakágat is, és nekem is fontos, hogy ezeket kipróbáljam, mert ettől csak fejlődik a karate, és erősebb lesz. Terveimről annyit, hogy várjuk, hogy a világ „megnyíljon”, s a nyolc éve beindított, tokiói nemzetközi szemináriumot jövő év márciusában meg lehessen tartani. A pandémia miatt csúszik a tokiói világbajnokság is, ezt 2023-ban szeretnénk megrendezni.

Négy városban tartott edzéseket

Lovász Györgytől a szarvasiak mesterétől megtudtuk, Kancho Kanazawa hatodik alkalommal van Magyarországon, több helyen tartott edzéseket. Fő célja a látogatásának a technikák tökéletesítése, és egységesítése. Az SKI-nak van egy felmenő rendszerű küzdelem szisztémája, ami a kezdőktől a szeniorokig tart, és sok fajta kombinációt tartalmaz. Nyolc edzést tartott négy helyszínen, Szarvason, Budapesten, Sopronban és Zalaegerszegen, ezzel a Roadshow-al 250-300 harcművész is közösen tudott vele edzeni. Jó pár éve hatékony ez a program. Hazánk után Belgiumban, Spanyolországban, Svájcban tart bemutatóedzéseket. Érdekesség, hogy Kancho Kanazawán kívül még két instruktor, Sensei Murakami és Sensei Tanaka is Európában oktat jelenleg. Karatét japán mestertől tanulni mindig izgalmas és hasznos tevékenység. Most is így történt!

Előzmény:

https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/japan-nagymester-oktatott-szarvason-4513688/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában