Taekwondo

2021.11.26. 08:11

Elkezdődött az Európa-bajnokság

Az ITF taekwondosok idei legnagyobb versenye kezdődött el Spanyolországban, az Alicante-hoz közeli hangulatos kisvárosban, La Nucia-ban. A 35. Felnőtt és 26. Ifjúsági taekwondo Európa-bajnokságon 29 ország 575 sportolója méri össze tudását egyéni, és csapat formagyakorlat, töréstechnika és küzdelem versenyszámban.

V. L.

A magyar válogatott az Eb-t megelőző „különmérkőzéseket” megnyerte, hiszen sikeresen átesett a hazai COVID-tesztelésen, repülő és busz út után szerencsésen kiérkezett, átesett az ottani teszten, regisztráción és mérlegelésen, ami fél siker.

A négy Békés megyei résztvevő, köztük három újonc – igen, újonc, mert Barta Dorina és Priskin Ferenc mellett Mezei Nikolett is újoncnak számít első éves felnőttként korosztályában – most a siker másik felére vár, a kiemelkedő versenyeredményre.

Az első napon nem volt megyei érdekeltség, először szerdán lépett küzdőtérre Békés megyei harcos. Az első két napon már látható, hogy a lengyel, norvég román hármas szerezte eddig a legtöbb érmet, ők már elmondhatják, hogy eredményes Európa- bajnokságuk van. Azt tudtuk, hogy a jó szerepléshez gyakran jó adag szerencsére is szükség van, ezt megérezhette a magyarbánhegyesi Corvin TKD tehetséges ifjúsági korú újonca, Barta Dorina az ifjúsági küzdelem 60 kg-os kategóriájában.

Nagyon balszerencsésnek kell lenni ahhoz, hogy valaki az első küzdelmén rögtön a későbbi győztessel kerüljön össze, márpedig vele ezt történt. Ellenfele, az ír Christina Franks nem csak Dorinát győzte le a legjobb 16 közé jutásért, hanem ugyanolyan magabiztossággal a többieket is, meg sem állva az Európa-bajnoki címig.

Tamás József edző és Barta Dorina

Hogy mi lett volna, ha Barta Dorina mással kezd, ezt már sohasem tudjuk meg, mindenesetre emelt fővel jöhetett le a küzdőtérről, hiszen megtett mindent , ami tőle telt.Tamás József mester másik tanítványa, Priskin Ferenc újoncként komoly reményekkel várta a felnőtt férfiak speciál (akrobatikus) töréstechnikai versenyszámát. Feri speciális töréstechnikában 4 számot megcsinált ugyan, de ebből 2 technikailag nem volt szabályos, így 6 pontot szerzett. Ebből most technikai hiányosságok miatt egy hetedik hely lett a 15 résztvevő közül. Hiába, a rutint még meg kell szerezni.

A Battonyai Barátság SE versenyzője, Mezei Nikolett a felnőtt nők speciál törő versenyében megosztott negyedik helyen végzett. Nikit nem töréstechnikája miatt szeretjük, neki a fő száma a küzdelem, ami még előtte áll. Hogy mi történik benne, az a mozgalmas pénteki és szombati versenynapon dől majd el. Ugyanez vonatkozik a többi Békés megyei versenyzőre is, hiszen mindnyájan érdekeltek még a csapat versenyekben is, márpedig ott hagyományosan eredményesek a mieink.

A mérkőzéseket egyébként az internetes közvetítéseken keresztül lehet követni majd.

Péntek: TATAMI 1

Szombat:TATAMI 1

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában