együttműködés

2021.11.10. 14:37

Egészségnapokat rendez a BRSE és a Budapest Bank

Három alkalomból álló szemléletformáló rendezvénysorozatra készül a Békéscsabai Röplabda Egyesület a Budapest Bankkal közösen.

G.P.

Veszter Dóra, Kovács Anita, Baran Ádám, Mucsi Balázs Fotó: I. Gy.

Fotó: Imre Gyorgy

A Békéscsabai Röplabda Akadémián szerdán megtartott sajtóeseményen Baran Ádám, a BRSE elnöke elmondta, hogy a klub és a Budapest Bank több mint egy évtizede áll kapcsolatban egymással. Az együttműködés még a nagy sikerek, a bajnoki címek, kupagyőzelmek előtt kezdődött.

– A BRSE elkötelezett az egészséges életmódra nevelés iránt és jó példával szolgál a generációk felé – tért át az új projekt ismertetésére Baran Ádám. – A projektben a Budapest Bank és a Békéscsabai Szakképzési Centrum is partner. Előbbinél a profi csapatsport, az utánpótlás után az egészséges életmódra nevelés került a középpontba.

Kovács Anita, a Budapest Bank operáció vezetője kiemelte, hogy a Budapest Bank és a BRSE jóban, rosszban kitart.

Veszter Dóra, Kovács Anita, Baran Ádám, Mucsi Balázs /Fotó: I. Gy./

– A vesztes mérkőzések után sem hagytuk el a klubot. Egy éve érkeztem Békéscsabára, ahol még megvannak azok az értékek, amelyek máshol kihalóban vannak – jegyezte meg Kovács Anita. – A közös cél az, hogy az egészséges életmódot népszerűsítsük. Munkaadóként előnyben részesítjük azokat, akik valamely sportágban már helytálltak, mert a sportolók kitartóak – mondta az operáció vezetője, aki mindenkit arra biztatott, hogy jöjjenek majd el az egészségnapokra.

A BRSE a Békéscsabai Szakképzési Centrummal is régi kapcsolatot ápol. Mucsi Balázs főigazgató elmondta, hogy nagy örömmel csatlakoztak a rendezvényhez, az egészségnapokon a Zwack, a Trefort és a Szent-Györgyi tagintézmények lesznek jelen.

– A diákok sportolási lehetőségét megteremteni nemcsak a testnevelési órákon feladatunk, hanem olyan kezdeményezést is támogatni kell, ahol a civil szervezetek a sportegyesületekkel közösen fontosnak tartják az egészséges életmódra nevelést – mondta a főigazgató.

Veszter Dóra, a BRSE fiatal diplomás gyógytornásza úgy fogalmazott, hogy az egészséget ne célként, hanem a mindennapjaink erőforrásaként tekintsünk.

A november végén és decemberben sorra kerülő három egészségnapon a a BRSE egészségügyi szakemberei a BSZC mintegy 300 diákjával fognak foglalkozni az akadémián. A gyakorlati rész mellett lesz kvízjáték, értékes nyereményeket sorsolnak ki, a diákok részére pedig majd külön szektort biztosítanak a felnőtt csapat mérkőzésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában