asztalitenisz

2021.10.25. 15:38

A békési Balogh Ágnes Kíra aranyérmes

Budapesten I. osztályú felnőtt női, és ifjúsági leány ranglistaversenyt rendeztek.

V.L.

A viadalon a felnőtteknél a napokban a 17. születésnapját ünneplő Balogh Ágnes Kíra, a Békési TEAM versenyzője diadalmaskodott. A rutinosabb játékosok közül többek között Póta Georgina, Madarász Dóra sem volt ott a versenyen. Az első helyen így Dari Helgát (Budaörs) emelték ki, aki a legjobb négy közé sem jutott be, az őt búcsúztató Adamik Csengét pedig Balogh Ágnes Kíra verte meg az elődöntőben. A békési játékos a fináléban Füle Katával találkozott, akit 4:0-ra győzött le.

– A legnehezebb meccsem szerintem Szvitacs Alexa ellen volt, hiszen eddig mindig kikaptam tőle. Én is meglepődtem, hogy meg tudtam verni. A döntőben Katának nem igazán ment a játék, vagy lehet, hogy nekem ment túl jól. Féltem tőle, mert korábban tőle is mindig kikaptam – tekintett vissza a diadalútjára Balogh Ágnes Kíra.

Felnőtt párosban Balogh Ágnes Kíra, Molnár Kendrával (Statisztika) az 5-8. helyet szerezte meg.

Az ifjúságiaknál egyéniben a békési tehetség az 5–8. helyen végzett, csakúgy mint az ASE Orosháza két kölcsönjátékosa, Hudák Dorina és Letanóczki Dalma. Az ifjúsági párosban a Balogh Ágnes Kíra. Molnár Kendra duó bronzérmet nyert, míg a Hudák Dorina, Letanóczki Dalma kettős az 5-8. helyen zárta a viadalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában