Kajak-kenu

2021.07.08. 14:42

Az olimpiai kajak-négyest készíti fel a gyomaendrődi edző

Két hete készül együtt a tokiói olimpiára a férfi kajak négyes, melynek felkészítésére Kovács Gábort, a KSI-Gyomaendrőd edzőjét kérte fel a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége.

G. P.

– Igaz kevés az idő, és nem egyszerű a munka, de akkor is megtisztelő! – mondta el Kovács Gábor, aki megkeresésünk idején éppen „sajátjainak”, az az a KSI-Gyomaendrőd korosztályosainak készült edzést tartani. – Hüttner Csaba szövetségi kapitány keresett meg, s bár jól ismertem őt, mégis meglepett kissé a felkérés. Már három edzést tartottunk, és a tokiói kiutazásig ugyanennyit tervezünk, minden héten egyet, hol Dunavarsányban, hol pedig Szolnokon.

Férfi kajakban a válogatón és az Európa-bajnokságon elért eredményeknek megfelelően bekerült a csapatba a pályafutását a Gyomaendrődön éppen Kovács Gábor edzősége mellett megkezdő Tótka Sándor, valamint Béke Kornél, Varga Ádám és Kopasz Bálint is. A válogatón elért helyezése és a csapathajós alkalmassága alapján lehetőséget kapott az együtt készülésre Csizmadia Kolos, valamint Nádas Bence.

A Tokióba utazó kajak-kenus csapat /Fotó: ksi.hu/

– Nem egyszerű a helyzet, mivel kevés lehetőség van az együtt gyakorlásra. Tótka Sándor és Kopasz Bálint esetében is inkább az egyesbeli szereplés élvez majd prioritást. Kissé meg van kötve a kezem, hiszen nehéz összeegyeztetni a négyes felkészülését az egyéni munkával, ám a srácok profin állnak hozzá, mindent megtesznek, tudják, hogy a négyes jó szereplése is nemzeti érdek. Sanyi és Nádas Bence is benne szokott lenni a csapathajóban, de Kopasz Bálint világéletében egyéni versenyző volt, úgyhogy ő valószínűleg ki is száll a négyesből. Péntekre kialakulhat a végleges felállás, eszerint a Tótka, Béke Kornél, Csizmadia Kolos, Nádas Bence alkotja majd a kvartettet, utóbbi sztrókól majd, Sanyi ül majd leghátul.

Az MKSZ és Kovács Gábor nem titkolt elvárása az, hogy a férfi kajak négyes döntőbe jusson az olimpián. A KSI-Gyomaendrőd edzője elmondta, hogy ő nem tart a négyessel Tokióba, televízión követi majd a versenyét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában