kosárlabda

2021.05.15. 12:16

Győzelemmel fejezte be a szezont az Omnia Pub&Food Békés

Győzött az Omnia Pub&Food Békés a Vásárhelyi Kosársuli csapata ellen.

G. P.

Vásárhelyi Kosársuli–Omnia Pub&Food Békés 75:80 (21:20, 19:32, 20:14, 15:14)

NB I. B-s férfimérkőzés, Zöld csoport. Rájátszás a 7. helyért, 2. találkozó. Hódmezővásárhely, 200 néző. V.: Kovács N., Radnóti, Téczely. Békés: Krisztics (26/12), Frikker (2), Olics (6/6), Cvijin (9/3), Hargitai (22/3). Cs.: Széphelyi (12/3), Karsai (3/3). Edző: Balog Vilmos, Balog Lajos. A Hódmezővásárhely legeredményesebb dobója: Bálint (21/3).

Nyert, ám összesítésben három ponttal alulmaradt a Békés csapata a Hódmezővásárhely ellen a rájátszásban és így a 8. helyen fejezte be a hosszú szezont.

Szerette volna kibillenteni ellenfelét megszokott játékstílusából a békési csapat. Türelmes, szép labdajáratással, vegyes védekezéssel, Varga Ákost és Vuk Pavlovicsot egész pályán, társait pedig zónázással igyekeztek fogni. Ezzel meg is lepte ellenfelét a vendégegyüttes, a 8. percben beérte a Kosársulit. Az első negyedben még a házigazda vezetett, a másodikban azután a remek védekezés a támadójátékot is „húzta” magával. Jellemző adat, hogy ebben a játékrészben hétből hét hárompontost értékesített a vendégcsapat. A félidőre le is dolgozta Békéscsabán összeszedett 8 pontos hátrányát a Békés. A 3. negyedben Hargitaiék tovább növelték az előnyüket, hogy azután érthetetlenül megtorpanjanak. Kimaradtak a kinti dobások, kapkodóvá vált a játék és az utolsó játékrész elején visszajött egy pontra az ellenfél. Hét pontos vezetésénél a két mérkőzést figyelembe véve a fordításért támadhatott a Békés. Huszonhat másodperccel a vége előtt Krisztics kezét megrántották, a játékvezetők azonban nem fújtak faultot, majd a hazaiak értékesítettek két büntetőt, Frikker Marcell 3 pontos kísérlete pedig kimaradt és el is dőlt a 7. hely sorsa.

Balog Vilmos: – Tudtuk, hogy nehéz győzelem lesz itt Vásárhelyen, de azért jöttünk ide, hogy nyerjünk. Bár szerettük volna ledolgozni a hátrányunkat, a különbség lényegtelen volt, hiszen a legfontosabb, hogy a számunkra jó szezont – fiatal, most építkező csapatról van szó – győzelemmel tudtuk zárni. Nagy dicséret illeti a csapatot, hiszen ma Vass Dominik, Meleg Károly és Balog Gábor nélkül állt helyt. G. P.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában