jégkorong

2021.04.01. 07:43

Négy közé jutottak a szarvasiak

A felnőtt 3x3-as magyar bajnokság legjobb négy csapata közé került a Szarvasi Jégkorong SE csapata.

V. L.

Forrás: shutterstock.com

A szabályok szerint a középdöntőbe jutott hat csapatból mindenki a sorsolás alapján egy mérkőzésen döntötte el a továbbjutás kérdését. A sorozat négyes döntőjébe a három győztes mellett a legtöbb gólt lövő második kerülhetett.

A középdöntőben a Déli csoport első helyén végzett Csabai Farkasokkal került szembe a szarvasi alakulat, mint a Keleti csoport második helyezettje. A megyei rangadóknak mindig nagy presztízse van, de a mostani a tét miatt mindkét egyesület számára még fokozottabb volt. Mivel Békéscsabán már bezárt a jégpálya, ezért a Farkasok a pályaválasztás jogáról lemondtak, és így a szarvasiak hazai pályán fogadták a vendégeket, akiknek nem volt ismeretlen a helyszín, mivel két hete már a Körös-parti városban tartják az edzéseiket.

A hazaiak teljes létszámban szerepeltek, sem sérülés, sem más elfoglaltság nem akadályozta őket abban, hogy valamennyi játékosukat bevessék. Egyedül Kozák Attila nem tudott játszani az együttesben, mivel ki kellett segíteni a rendezőket, így jegyzőkönyvvezetőként kellett beülnie a bírói fülkébe, hogy a csapatok le tudják játszani a fontos bajnoki mérkőzést.

A szarvasiak az első harmadban végig vezetve hatgólos előnyre tettek szert. A második harmad már kiegyenlített játékot hozott, a Farkasok is megváltoztatták a soraik összetételét, de így sem tudtak közelebb kerülni a házigazdákhoz, ez a játékrész döntetlenül zárult. A harmadik harmadban a Békéscsaba mindent elkövetett a mérkőzés megnyerése érdekében, de a hazaiak nyugodt játékának köszönhetően nem forgott veszélyben a szarvasi siker.

Végeredmény: Szarvasi Jégkorong SE–Csabai Farkasok 20–16 (9–3, 5–5, 6–8).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában