siker

2021.04.14. 16:09

Bronzérmes lett a szarvasi jégkorongcsapat

Békés megye legjelentősebb felnőtt jégkorong sikerét aratta a szarvasi és a békéscsabai 3×3-as jégkorongcsapat, amely kategóriájában bejutott az országos bajnokság négyes döntőjébe.

Verasztó Lajos

Fotó: TSH Photo_Szucs Attila

A Final Four-nak szombaton az Óbudai Hoki Akadémia adott otthont a fővárosban, ahol a két viharsarki alakulat mellett két Nyugat-magyarországi együttes küzdött meg az érmekért.

A fináléba jutásért a három csoport első két helyezett együttese találkozott a középdöntőben. A győztesek mellett a legtöbb gólt ütő vesztesként a Csabai Farkasok csapata is bekerült a legjobb négy közé. Az egyik elődöntőben a Nyugati csoport második helyezettjével, a Soproni Jégtörőkkel csapott össze a békéscsabai alakulat. Az elején alaposan rá is ijesztettek a profikat is soraikban tudó riválisra a Farkasok. A soproniak csak 4–0-ás hátrányban ébredtek, de végül a papírformának megfelelően 27–10-re győztek.

A Szarvasi Jégkorong SE és a Csabai Farkasok

A másik ágon a Szarvasi Jégkorong SE a későbbi bajnok Szombathelyi Pingvinek csapatával mérkőzött. A vasiak még svájci U20-as válogatott játékost is a soraikban tudhattak a találkozón. A Békés megyei gárda igyekezett helytállni, de inkább a bronzmeccsre tartalékolt, így a szombathelyiek 32–11-re nyertek. A fináléban nagy csatában a Pingvinek a Sopront is legyőzték 15–14-re, így aranyérmesek lettek.

A viharsarki bronzmérkőzés ezúttal nem tartogatott ennyi izgalmat, bár a tartalékos Farkasok két harmadon keresztül megnehezítették a szarvasiak dolgát, végül azonban 22–9-re Kohut Pál együttese nyert.

– Már a döntőbe jutást is óriási sikerként éltük meg, az éremszerzés hab a tortán, a negyvenhez közeli átlagéletkorral pedig megnyertük a „rangidős” külön versenyt – mondta el Kohut Pál, a bronzérmes csapat játékos-edzője. – Csapatunk magja hosszú ideje együtt játszik, de ahonnan indultunk – akár a kezdeteket, akár az évet illetően – az idáig vezető úton jelentős fejlődésen mentünk keresztül. Idén is fokozatosan javultunk és nőttünk fel az aktuális feladatokhoz, a döntőre pedig már egy összeszokott csapattal mentünk. Külön büszkeséggel tölt el, hogy két tanítványom már a felnőttek között játszhatott, és a legjobbak között volt, vagyis a saját utánpótlás is kezd beérni.

A jégkorongozók bajnoki idénye ezzel le is zárult, a szárazföldi alapozó munka rajtjáig a játékosok szabadságot kapnak, illetve a nyári sportágaiknak hódolhatnak.

A bronzérmes szarvasi csapat névsora: Ardai Péter, Bárkai Zsolt, Besenczy Zoltán, Domján Balázs, Farkas Tamás, Gruner Benedek, Kohut Pál, Kohút Szabolcs, Patay István, Patkós Richárd, Opavszki Mihály, Kozák Attila, Gergely Dániel. Játékos-edző: Kohut Pál.

A negyedik helyezett békéscsabai együttes tagjai Kozma Ernő, Gál Lajos, Polgár Gergely, Polgár Gergely Patrik, Kiss Roland, Tar András Krisztián, Fekete Lajos Róbert, Pásztor Róbert, Ipacs Dávid, Pék Tamás, Miklós-Zöld József. Játékos-edző: Kiss Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában