röplabda

2021.02.24. 09:20

Jobb csabai játékra van szükség Füreden

Előnyből várhatja a negyeddöntő második felvonását a Swietelsky-Békéscsabai RSE a női Extraligában. Tóth Gábor együttese döcögős játékkal ugyan, de három szettes győzelmet könyvelt el az elmúlt szombaton a balatonfüredi Szent Benedek Röplabda Akadémia elleni békéscsabai mérkőzésen.

G. P.

20210219 Békéscsaba Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE – Szent Benedek RA Női Extraliga negyeddöntő, 1. mérkőzés Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap Képen: TÓTH GÁBOR vezetőedző

Fotó: Imre György

Arról a találkozóról kisebb sérülés miatt hiányzott az Békéscsabára érkezése után azonnal alapemberré váló szlovén center, Tina Grudina, akit a 19. születésnapját hétfőn ünneplő fiatal Szatmári Lilla helyettesített. Amennyiben Grudina is harcra kész lesz csütörtökön, és a csapat játéka is „visszatér” a korábbi mederbe, úgy biztosan vennie kell a második akadályt is a Békéscsabának az egyik csapat három győzelméig tartó bajnoki szakaszban.

Fotó: Imre György

A fürediek a simának tűnő vereség ellenére is elégedettek lehettek a Békéscsabán mutatott játékkal, Kormos Mihály, a csabaiak korábbi sikeredzője szerint a lányok betartották a megbeszélt taktikát. A csütörtöki találkozóról így beszélt:

– Az egy másik mérkőzés lesz. Lehet, hogy egy nagyon szoros meccset játszunk, lehet, hogy nagyon csúnya vereséget szenvedünk, ezt nem lehet előre tudni. Készülünk ezerrel, sokat dolgozunk, bár nem konkrétan arra a mérkőzésre, hanem a bajnokság későbbi szakaszára. Hiba lenne azt hinni, hogy mert az első mérkőzésen nagyon jól játszottunk akkor majd biztosan megverjük a Békéscsabát.

A csütörtökön 17 órakor kezdődő mérkőzést Dr. Árpás Krisztina és Varjasi Melinda vezeti.

A Magyar Kupával kapcsolatos informácó, hogy az Újpest továbbjutásával (a negyeddöntőben az MTK-t verték meg kettős győzelemmel) kialakult az elődöntő mezőnye és programja is. A fővárosiak a március 13-i első elődöntőben, 16 órától a Fatum Nyíregyházával, a másik ágon a BRSE a Kaposvárral mérkőznek Budapesten 19 órától. A döntőt és a bronzmeccset másnap rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában