Kovács Barbara

2021.02.22. 10:45

Izgalmas versenyen győzött a csabai gyalogló

A fedett pályás atlétikai szezon végéhez közeledik, egyik utolsó jelentős hazai versenyét, a felnőtt országos bajnokságot szombaton és vasárnap a budapesti BOK-csarnokban rendezték meg. Kovács Barbara révén – ahogy az elmúlt években mindig – ezúttal is született békéscsabai bajnoki cím. Az olimpikon gyalogló 3000 méteren győzedelmeskedett.

G. P.

Fotó: MTK

Az olimpiai kvalifikációs versenyre készülő, a héten megfázással bajlódó Kovács Barbara a 13:09,69-es időt gyalogló Récseit Ritát, a Bp. Honvéd versenyzőjét előzte meg. Ideje: 13:01,39.

– Izgalmas versenyt vívott Récsei Ritával. Féltávig ő vezetett, majd ellenfele megelőzte, de nem adta fel és három körrel a vége előtt visszavette a vezetést – számolt be Kovács Barbara edzője, Tóth Sándor. – Örülök a győzelmének és immáron készülünk a márciusi gyügyi olimpiai kvalifikációs versenyre.

A női súlylökés egyeduralkodója, Márton Anita január utolsó napján édesanya lett, aki Luca nevű kislányával tölti a mindennapjait és csak távolról figyelte, mi történik kedvenc számában. Tehetséges utódja, a Szegedi VSE-ben versenyző Veiland Violetta (akit egyébként Anita edzője, Eperjesi László és ifj. Eperjesi László készít fel) 15,87 méterrel szerezte meg a fedett pályás bajnoki címet.

Beküldött fotó

Anitával kapcsolatos információ, hogy a napokban a Szegedi Vasutas SE felkérésének eleget téve elvállalta a Tisza-parti város atlétikai klubjának szakosztályvezetői tisztségét. A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club világbajnok és olimpiai bronzérmes súlylökője attól az Antal Andortól veszi át a stafétabotot, aki 1976 óta viselte a megtisztelő címet.

Az országos bajnokságon két rúdugró hölgy indult még a Viharsarokból. Döme Adél 3 méter 40 centivel a 11., Erős Eszter – szintén 3,40-el – a 12. helyen zárt. Utóbbi beállította saját rekordját.

Érdemes még szót ejteni a férfi 60 méteres gátfutásról, ahol az utóbbi időben sok nehézségen átesett egykori békéscsabai Baji Balázs győzött. A Honvéd színeit képviselve Szűcs Valdó távollétében magabiztosan versenyzett és most már gőzerővel készülhet a márciusi toruni fedett pályás Európa-bajnokságra. Balázs 7,72 másodperces időeredménnyel nyerte meg a számot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában