sportnaptár

2021.01.16. 09:48

Kialakult a tornászok idei programja

Elkészült a tornászok 2021-es évre vonatkozó versenynaptára, amely természetesen a Covid-19-járvány miatt változhat.

G. P.

Budapest 20201030 torna OB Fotó: Dömötör Csaba Nemzeti Sport Makra Noémi

Fotó: Dömötör Csaba

A Magyar Torna Szövetség közlése szerint a felnőtt tornászok három világkupa-versennyel indítják az évet. Február végén Cottbus, március első hétvégéjén Baku, majd Doha következik. Itthon március második felében tartják a Matolay Elek Nemzetközi Emlékversenyt, amely egyben a női szuper csb első fordulója is lesz, ezután a férfiak szuper csb-je, majd a szerbajnokság következik.

Április 21-25. között Svájcban rendezik az Európa-bajnokságot, amelyen a jelen állás szerint olimpiai kvótát lehet szerezni. Májusban Budapest-kupa, majd a bolgár World Challenge Cup szerepel a programban. Júniusban további két Vk (Kairó, Eszék) lesz, ezt követően pedig egy hosszabb szünet következik a versenyek tekintetében, amit az olimpia szakít meg, amelyen a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia már biztosan érdekelt.

Makra Noémi a 2020-as, októberi torna OB-n /Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport/

Augusztust az Universiade zárja le, a szeptembert pedig a koperi Világkupa nyitja meg. Az immár hagyományosnak mondható szombathelyi GP-re szeptember 23-26. között kerül sor. Októberben főként hazai országos viadalokat tartanak, majd következik a világbajnokság, Japánban.

Novemberben a férfiak szuper csapatbajnokságának második fordulóját tartják meg, az év utolsó megmérettetése pedig a Mesterfokú bajnokság lesz november 19-21. között a felnőttek számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában