labdarúgás megye i.

2020.12.17. 10:25

Korán munkába állnak a szarvasi játékosok

Január 11-én munkába állnak a Szarvasi FC labdarúgói, a megyei I. osztályú csapat számára kezdetét veszi a téli felkészülési időszak.

G. P.

A játékosoknak az újév beköszöntét követően sem marad sok idejük kipihenni a szilveszter esetleges fáradalmait, hiszen ifj. Somogyi János már a kollektív munka megkezdése előtti hétre is ad ki egyéni feladatokat. Erre azért van szükség, mert a pandémia miatt elmaradnak a megszokott teremtornák, ahol valamilyen szinten karbantarthatták erőnlétüket a fiúk.

Minden hétköznap lesz edzés, január végétől pedig gyakorlómérkőzések is helyet kapnak a programban. A korai bajnoki rajt végett mindössze négy tesztmeccset játszik a csapat, bár félig-meddig a február 13-i Gyomaendrőd elleni is annak tekinthető, igaz a látogatóknak matematikailag van még sanszuk a megye egybe kerülni. Annál élesebb lesz a február 20-i, Nagyszénás elleni rangadó, amely meghatározza azt is, hogy ki hány pontot visz magával a kvalifikációs csoportból a megyei élvonalba, ahol már csak a másik két szekcióból érkező 4-4 riválissal kell majd megmérkőzni oda-vissza alapon.

Ami pedig a felkészülési időszakra eső ellenfeleket illeti, azok kivétel nélkül mindannyian megyén kívüli csapatok lesznek. A három, műfüves pályával rendelkező, megszokott Csongrád megyei ellenfél mellett ellátogat Szarvasra a Pest megyei I. osztályú CSO-KI Sport gárdája is, bár a meccset a pályaviszonyok figyelembevételével vélhetően Orosházán játsszák le. A csomádi székhelyű gárda az előkelő 6. helyen áll a bajnokságában és ősszel a Magyar Kupában országos tábláig menetelt. Nem először jár errefelé, egy éve ugyancsak megmérkőzött a szarvasiakkal.

A Szarvasi FC tervezett téli programja

Január 27., szerda, 18.00: Szentesi Kinizsi-SZTE–Szarvasi FC

Február 3., szerda, 18.00: Hódmezővásárhelyi FC–Szarvasi FC

Február 6., szombat, 14.00: Szarvasi FC–CSO-KI Sport (Orosháza?)

Február 10., szerda, 18.00: Makó FC–Szarvasi FC

Február 13., szombat, 13.30: Szarvasi FC–Gyomaendrődi FC (bajnoki)

Február 20., szombat, 13.30: Szarvasi FC–Nagyszénás SE (bajnoki)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában