Darts

2020.11.09. 15:17

Magyar Kupát nyert a csabai csapat

A Magyar Darts Szövetség a világjárvány által megtizedelt szezonban, több versenyszámban is Magyar Kupa versenyeket rendezett nemzeti bajnokságok helyett, továbbá a 2020-as bajnoki évet összevonta a 2021-es szezonnal, így a kiemelkedő versenysorozatokban nem hirdetnek idén országos bajnokot.

Verasztó Lajos

Ez történt az utánpótlás csapatbajnoksággal is, amelyen a Papp János csapatvezető által összeállított Swietelsky Békéscsabai Darts Sportegyesület (BDSE) ifjúsági csapata címvédőként várta a megmérettetést, amit idén utánpótlás csapat Magyar Kupának keresztelt el az országos szövetség, de a győzelem egyben felért egy bajnoki címmel is.

Az elmúlt négy évben folyamatosan növekedett az ezen a versenyen elért helyezése a fiatal csapatnak, hiszen egy ötödik hely után két évvel ez előtt már döntőt játszhatott, majd tavaly sikerült megnyerniük a bajnokságot. Idén címvédőként játszott a csabai egyesület csapata ezen a viadalon. Az együttes négy békéscsabai játékossal, és egy szegedi tehetséggel állt a dobó vonalak mögé. Papp Rajmundnak és Szabó Dánielnek az elmúlt években több országos aranyérmet akaszthattak a nyakába, Ancsin László és Pálvölgyi Gergő is tagja volt a tavaly bajnokságot nyert gárdának. Ebben az évben a 14 éves Sepsi Ádám Levente, a Partiscum DC játékosa csatlakozott a társasághoz.

Ancsin László, Szabó Dániel, Sepsi Ádám, Papp Rajmund, Pálvölgyi Gergő

A nevezett csapatokat két csoportba sorolták a szervezők. A BDSE játékosai első körben a Szombathelyi DCSE játékosaival küzdöttek meg, melyet 9–5-ös győzelemmel zártak. Minden összecsapás 9 győzelemig tartott. A második mérkőzést, mely már a csoport elsőségről, és az elődöntő egyik helyéről döntött, a Smile DC I. csapatával játszották a fiatalok. A csabaiak imponáló 9-2-es győzelemmel a négy közé jutottak, ahol a másik csoportból a pécsiek következtek. A csoportküzdelmek után Papp Rajmund százszázalékos mérleggel állt, de a többiek is szép mutatóval büszkélkedhettek. Az elődöntő sima volt. Sepsi Ádám és Papp Rajmund is megnyerte az összes párharcát, ezzel a 9-1-es győzelemmel az elmúlt két év után ismét döntőt játszhatott a BDSE utánpótlás csapata.

A fináléban azzal a Smile DC I. csapatával játszhattak, akik az elődöntőben a Szolnoki Baglyok DC csapatát győzték le, és a csoportküzdelmek során már megmérkőzött egymással a két alakulat. A döntő is hasonló eredménnyel zárult, 9–3 és 9–6 a békéscsabai csapat javára, így országos bajnoki címvédőként az idei Magyar Kupát is megnyerte a BDSE utánpótlás csapat. Az együttesből kiemelkedő teljesítményt nyújtott Papp Rajmund, aki a nap folyamán nem talált legyőzőre, 16 mérkőzést nyert zsinórban. Sepsi Ádám a kimagasló 80%-os eredményt érte el. Ancsin László 62,5%-ot, Szabó Dániel 55,6%-ot, míg Pálvölgyi Gergő 33%-os teljesítményt nyújtott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában