magyarbiliárd

2020.11.03. 10:24

Hosszúak voltak a gyomaendrődi csaták az első osztályban

Az ünnepi hétvégén sem pihentek a legjobb magyarbiliárdosok, igaz ezúttal az eurokégel szabályrendszerben vetélkedtek két helyszínen. A másodosztályúak Mezőberényben, az I. osztályúak Gyomaendrődön sereglettek össze.

G. P.
Hosszúak voltak a gyomaendrődi csaták az első osztályban

Szombaton tartották meg a II. osztály harmadik szeparált versenyét, az eseménynek a Berényi BK klubtermei adtak otthont. A rendezvényre 22 játékos nevezett, köztük nagy új beszállóként a szabadszállási piros golyós játék képviselői.

A Berényi BK versenyzői teljesítettek legjobban, miután két dobogós helyezéssel gazdagodtak.

Kurta László, Gyurkó László, Tomka Lajos és Kocsor Sándor

Végeredmény: 1. Farsang János (Berényi BK), 2. Hencze Imre (Szabadszállás), 3. Zsákai Tibor (Berényi BK), 4. Pap Ferenc (Csökmői BK).

November első napján, a gyomaendrődi Körös Szállóban feszült egymásnak az első osztály 16 versenyzője, szeparált versenyen az idén utolsó alkalommal, mivel a szezonból már csak egy nyílt verseny, illetve a Masters Tornák vannak hátra. Ennek megfelelően már a csoportmérkőzések alkalmával óriási küzdelem kezdődött, a minél jobb helyezés elérésének érdekében.

Délutánra a negyeddöntőknél már szikrázó összecsapások alakultak ki, mi sem bizonyítja jobban, a négy párosításból három alkalommal is le kellet játszani a továbbjutáshoz az összes szettet. A négy között sem változott a forgatókönyv, így ismét hosszú csaták következtek (Kurta László–Tomka Lajos 3:2, Gyurkó László–Kocsor Sándor 3:1). Természetesen senki nem lepődött meg azon, hogy a döntő is maratoni mérkőzést hozott, ahol Gyurkó László megérdemelten győzött a mezőberényi Kurta László ellen (3:2)

Végeredmény: 1. Gyurkó László (Belvárosi Cápák BK), 2. Kurta László (Berényi BK), 3. Tomka Lajos (Belvárosi Cápák BK), 4. Kocsor Sándor (Berényi BK, Szikora).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában