Labdarúgás

2020.09.18. 15:26

Nem tud kiállni a csapat, elmarad a vésztőiek meccse

Elmarad a szombatra tervezett Vésztői SE–Sarkadi KLE megyei kvalifikációs bajnoki mérkőzés, mert a hazai csapat nem tud kiállni.

G. P.

Pardi Gábor, a Vésztői SE edzője csütörtökön még bizakodott, hogy talán mégis ki tudnak állni:

– Nyolc-tíz játékosnak is Vésztőtől távol van a munkahelye, így hétközben nem tudnak haza járni és az edzéseken részt venni. Gyakorlatilag az alapozásunk is kimaradt és nem igazán tudok hétköznap edzést tartani, így pedig nehéz eredményt felmutatni. Nagyon fogunk örülni annak, ha a szombati mérkőzésre összejön tizenkét-tizenhárom játékos és a ki tudunk állni.

Nos, a remény remény maradt, a csapat hazai pályán sem tudja kiállítani a csapatot és nem láthatja vendégül a Sarkadi Kinizsi csapatát. A vésztőiek az eddigi öt fordulóban csupán kétszer léptek pályára, elmaradt a dévaványai idegenbeli fellépés, és két mérkőzést, a Szeghalom elleni hazait (szeptember 30.) és a gyulaival szembeni idegenbelit (október 7.) későbbre halasztották.

Kapcsolódó cikkünk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában