Búvárúszás

2020.08.05. 12:48

Károlyi Csilla három érmet nyert a Dobó Kupán

Egerben, a Bitskey Aladár Uszodában rendezték meg vasárnap a Dobó Kupa uszonyos- és búvárúszó versenyt, melyen az Eötvös DPSE Orosháza versenyzői is részt vettek. Ez volt az idei év első versenye a karantén időszak után, így a sportolók már nagyon várták ezt az eseményt, melyen a magyar versenyzők mellett szlovák és horvát búvárúszók is vízbe szálltak.

V. L.

A rangos viadalon a világbajnok Károlyi Csilla három érmet szerzett, míg két társa, Dimák Dávid és Károlyi Szabolcs értékes pontszerző helyeket értek el.

Károlyi Csilla így értékelt a verseny után:

– Ez az év minden területen máshogy alakult, a tervezetthez képest a pandémia miatt. Február végén még a világkupán nem gondoltam, hogy így alakul, így március elején hazautaztam Katarból, hogy itthon készüljek a világbajnokságra, de a fenti okok miatt minden verseny elmaradt, sőt két hónapig uszodába se lehetett menni, így ez idő alatt csak erőnléti edzéseket tudtam végezni. A vízi edzéseket május végén tudtam elkezdeni Hódmezővásárhelyen, majd Gyopárosfürdőn folytattam Nemes Béla edző irányításával. Ebben az időszakban nagy hangsúlyt fektettünk a technika csiszolására, és az erőnlétemen is nagymértékben sikerült javítani. Az elvégzett munka eredménye meg is mutatkozott ezen a versenyen. Az 50 méter, és a 100 méter gyorson harmadik lettem, jó időeredménnyel, míg a 100 méteres felszíni úszásban második helyezést értem el egy horvát versenyző mögött 33 századdal elmaradva. Ebben a versenyszámban az egri február végi világkupán úszott időmön csaknem három másodpercet javítottam, ami nagyon biztató, és örvendetes. Ez mindössze nyolc tizeddel marad el az eddigi legjobb időeredményemtől. Az elmúlt három évben, a hangsúlyt az edzői munkámra fektettem, így a saját edzéseim háttérbe szorultak. Megnyugtató, hogy ha a körülmények adottak, akkor a megfelelően elvégzett edzésmunkával el tudom érni a kitűzött formát, így újból a világ élvonalába tudok kerülni. Nagyon örülök, hogy jól sikerült ez a verseny. Köszönöm a felkészítést és a segítséget Nemes Béla edzőnek, és Miszlai Sándor masszőrnek. Az elkövetkezendő idei versenyek időpontjai jelenleg még bizonytalanok, hamarosan kiderül, hogy rendeznek-e idén Európa-bajnokságot, a tervezett vébé helyett.

Az orosháziak az egri uszodában. Balról: Nemes Béla edző, Károlyi Szabolcs, Károlyi Csilla, Dimák Dávid /Beküldött fotó/

Dimák Dávid: – Nagyon hiányoztak már a versenyek, szerettem volna érmet szerezni Egerben, ami most nem sikerült, de bízom abban, hogy legközelebb felállhatok majd a dobogóra.

Az orosháziak eredményei. Felnőttek. Nők. 50 m gyors: 3. Károlyi Csilla 22,50. 100 m gyors: 3. Károlyi Csilla 49,07. 100 m felszíni úszás: 2. Károlyi Csilla 40,67.

Férfiak. 100 m felszíni úszás: 4. Dimák Dávid 38,88. 400 m felszíni úszás: 4. Dimák Dávid 3:31,42. 50 m gyors: 5. Károlyi Szabolcs 23,44.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában