Ultrafutás

2020.08.28. 08:46

A volt csabai sportoló háromszáztíz kilométerig jutott

Mint ahogy már beszámoltunk róla, a közelmúltban a békéscsabai származású, de jelenleg a Balaton partján élő Szarvas Mátyás ultrafutó a csehországi Kladnóban rendezett 48 órás világkupa-viadalon korosztályában első lett, az abszolút értékelésben pedig harmadikként zárt 311 kilométerrel. A sérülése után visszatérő futóval beszélgettünk a kétnapos versenyről.

Verasztó Lajos

Fotós: APAGUHA VESELY-peacerun.org

– Milyen célokkal érkezett Kladnóba, és milyen volt a világkupa mezőnye?

– A koronavírus-járvány miatt voltak hiányzók, máskor azonban más okok miatt hiányoznak néhányan. Mindenki izgatottan várta a hosszú idő utáni első komoly világverseny rajtját, amelynél ott volt a bolgár legenda, Radi Milev, aki tavaly Balatonfüreden az EMU 6 Day Race versenyen a 70 éven felüliek között korosztályában kiváló 700 kilométer fölötti (!) világcsúcsot futott, valamint a két lengyel futógép, Pawel Zuk, aki idén az athéni 5000 kilométeres versenyen második lett, illetve a fiatal, mindössze 29 éves Lukasz Jarocki, aki igazi őstehetség. Én mindig reális vagyok, a mezőnyt és önmagamat is ismerve összetettben az ötödik-tizedik helyre vártam magam, ez kilométerben 250-280 kilométert jelentett volna.

Szarvas Mátyás a dobogó legfelső fokán a korosztályos verseny eredményhirdetésén

– Belülről hogyan élte meg a 48 órás versenyt?

– Kezdem azzal, hogy tele volt apró és hatalmas drámákkal. A görög irodalomban is az ilyen epizódokon át jutunk el a katarzisig. Gondoljon csak bele: az első két hely sorsát 48 óra után csak egyetlen km döntötte el. Egy ilyen 48 órás verseny (főleg egy világkupa) a legritkább esetben dől el az elején. Ha itt valaki az elején nagyon megy, annak annyi. Ha valaki fizikálisan és mentálisan is rendben van, akkor egy közepes vagy annál egy kicsit lassúbb, de az egész versenyen végigvitt iram kifizetődő lehet. Jómagam és a bolgár Milev ezt az utat választjuk általában, s mint látható, legtöbbször be is jön. A drámát a verseny elején a két lengyel és két cseh versenyző szolgáltatta, ők a fojtogató, párás levegőben párokban hosszú órákon át gyilkolták egymást, melynek az lett a következménye, hogy bő 100 km után a lengyel Zuk és a cseh Sotolár feladta a versenyt. Én mentem a magam konok, egyenletes iramát, senkivel és semmivel nem törődve, csak magammal. A dél-olaszországi versenyhez hasonlóan itt is a tizenkettedik-tizenharmadik helyről indultam el fölfelé, a helyi rendezőgárda már ismert korábbról, tudták, hogy a második éjszaka általában az enyém. Így is lett. Az első éjszakát általában még kibírja a mezőny nagyobbik része talpon, a rosta a második nap délután, a verseny pedig igazából a második éjszaka, a harmincadik óra körül kezdődik. Talán ijesztő, de így van. Eddig azonban el kell jutni!

– Hogy állt ekkor a mezőny?

– A versenyt sokáig vezető lengyel Jarocki visszacsúszott a harmadik helyre, a vezetést a 200 kilométernél a versenyt majdnem föladó, de aztán a mély holtpontján sikerrel túljutó cseh Kopecny vette át, nyakában a második helyig araszoló, rendkívül szimpatikusan versenyző olasz Marcatóval. Én ekkor a negyedik helyen álltam, vasárnap éjszakát írtunk. A már csak kóválygó lengyel Jarocki kiment pihenni, és én lecsaptam a verseny végéig kínálkozó, valószínűleg egyetlen szűk esélyre. A verseny első felében előttem 20-25 kilométerrel is vezető Jarocki ekkor már csupán hat kilométerrel volt jobb nálam, így bő órás pihenője alatt tíz kilométert megtéve négy kilométeres előnyt varázsoltam a hátrányból. Így álltunk neki az utolsó 9-10 órának, amelyben már tudni lehetett, senki nem áll ki pihenni.

– Nem is volt holtpontja?

– De. Két nagyon komoly. Az első negyven és hetven km között, több órán át, a második pedig kétszáz és kétszázhúsz kilométer között. Ezek természetesek, jönnek, ha nem akarod, akkor is. A nagy kérdés: mennyire vagy fölkészülve rájuk. Én fölkészültem. Mentálisan erős voltam.

– Mi történt a hajrában?

– Az élen álló Kopecny és Marcato egymást gyötörve, folyamatosan fáradva csatáztak, én pedig a lengyel fiútól szorongatva magasabb, gyorsabb tempóra kapcsoltam, így egyre csökkent a köztem és az élen állók közti távolság. Az utolsó két óra igazi görög dráma, sőt „rémálom” volt. A nálam harminc évvel fiatalabb Jarocki résztávos edzéssé alakította kettőnk versenyét az összetett dobogóért, újra és újra támadt a bő ötperces körökkel, bízva abban, hogy megroppant, és így ledolgozza a négy kilométeres hátrányát. Ekkor taktikát váltottam, engedtem, hogy az egyik körben megelőzzön, azonban tíz méterrel mögé állva vittem ugyanazt a tempót, hadd érezze a nyakán a leheletemet, hadd hallja a cipőm toppanását. Kíváncsi voltam, meddig bírja majd az ifjú tehetség. Végül is kettőnk taktikai csatáját én nyertem, hiszen a lengyel fiú nem bírta a hajrát. Nos, így lettem összetettben harmadik, korosztályomban pedig bő 311 km-rel világkupagyőztes. Ez a teljesítmény a világ idei negyedik, Európában pedig a legjobb 2020-as eredmény a korosztályomban. Zárásként szeretném megköszönni a feleségemnek, Gyöngyvérnek azt a hihetetlen sok segítséget, empátiát, törődést, amellyel ehhez a különleges eredményhez hozzásegített! Mert nagyon igaz a mondás – egyedül nem megy!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában