kajak-kenu

2020.07.08. 12:20

Kétszázhetven nevezés futott be a Békés Kupára

A Békési Kajak-Kenu Club volt a házigazdája az évad első Békés megyei kajakos viadalának. Az Alsó-Tisza régió 1. Békés Kupájára nem kevesebb, mint 11 egyesület nevezett, 270 versenyző ült hajóba.

Gajdács Pál

20200704 Békés KAJAK-KENU Békés Kupa, regionális verseny A Magyar Kajak-Kenu Szövetség által megrendezésre került versenyre 11 tagszervezet nevezett, köztük szerepelnek a Békési Kajak-Kenu Club versenyzői is. Felnőtt, ifjúsági, serdülő és kölyök korcsoportokban zajlottak a döntők, ahol 9 és 6 km-es távot kellett teljesíteniük az evezősöknek.

Fotó: Imre György

A pontversenyt az NKM Szegedi Vízisport SE csapata nyerte, megelőzve a KSI-Gyomaendrődöt és a Békési Kajak-Kenu Clubot.

– Végre ismét házigazdái lehettünk egy viadalnak, amit a hazai szövetség edzőversenynek minősített – fejezte ki örömét Dobi István, a Békési Kajak-Kenu Club elnöke. – Ezzel megnyitottuk a szezont, amit nagyon vártunk már. A Tátra utcában volt már hagyománya kajak-kenu versenyeknek, tudomásom szerint itt utoljára 2002-ben zajlott le ilyen esemény, később az Élővíz csatorna és a békési kishajókikötő adott rendszeresen helyt viadaloknak, de a tavalyi év kimaradt ebből a szempontból. A Békés Kupával szeretnénk hagyományt teremteni.

A jó hangulatú, igazi kajakos időben megrendezett szombati versenyen az előkészítősöktől a mastersig minden korosztály képviselte magát.

Felnőtt, ifjúsági, serdülő és kölyök korcsoportokban zajlottak a döntők.

A Békés Kupát megtekintette Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója is.

Békés megyei dobogósok:

Férfi felnőtt, K-1, 9 km: 1. Szántó Milán (KSI-Gyomaendrőd). Fiúk. Előkészítő, U8-U9, MK-1, 500 m: 1. Csipai Csongor és Kovács Gábor (mindkettő KSI-Gyomaendrőd), Csökmei Nándor és Farkas Áron (mindkettő Békési Kajak-Kenu Club). Gyermek, U10, MK-1, 3000 m: 1. Tatár Máté (Békési Kajak-Kenu Club), 3. Katona-Szabados Noé (Körös Kajak SE).

Gyermek. U11, MK-1, 3000 m, 2. döntő: 1. Csonki Sándor (Szarvasi Kajak-Kenu Club), 2. Csiki Roland (Körös Kajak SE), 3. Várnagy Viktor (Szarvasi Kajak-Kenu Club). Gyermek, U11, MK-1, 3000 m, 1. döntő: 1. Velencei Boldizsár (Szarvasi Kajak-Kenu Club). Gyermek, U10-U12, TC4 vegyes, 3000 m: 3. Békési Kajak-Kenu Club (Balogh Koppány Menyhért, Márton Milla, Kmotricza Zalán, Csarnai János Dániel). Gyermek, U12, MC-1 vegyes, 3000 m: 3. Gyucha Gergő (Békési Kajak-Kenu Club). Kölyök, U13, MK-1, 6 km: 1. Konyecsni Milán, 2. Kun Vilmos, 3. Szabó Barna (KSI-Gyomaendrőd). Kölyök, U14, K-1, 6 km: 1. Mertz Attila, 2. Gellai Gergő, 3. Oláh Zsombor (mind KSI-Gyomaendrőd). Kölyök, U14, C-1, vegyes, 6 km: 3. Kmotricza Igor (Békési Kajak-Kenu Club).

Kölyök, U13, K-1, 6 km: 2. Tatár Péter (Békési Kajak-Kenu Club). Serdülő, U16, K-1, 9 km: 2. Mester Nándor Róbert (Békési Kajak-Kenu Club), 3. Berta Bence (KSI-Gyomaendrőd). Serdülő, U15, K-1, 9 km: 2. Hermeczi Richárd Ervin (Körös Kajak SE).

Ifjúsági, U17-U18, K-1, 9 km: 1. Fodor Bence (KSI Gyomaendrőd), 2. Bohus Tamás, 3. Szilágyi-Csuta Máté (mindkettő Békési Kajak-Kenu Club).

Férfi. Szabadidős és egyetemi, K-1, 6 km: 1. Perdi Zsombor, 2. Nyeste Márton, 3. Farkas Áron (mind Békési Kajak-Kenu Club). Masters. K-1, 6 km: 1. Bátori Gábor (Békési Kajak-Kenu Club), 2. Velencei Zoltán (Szarvasi Kajak-Kenu Club), 3. Csényi István (Körös Kajak SE).

Leányok. Előkészítő, U8-U9. MK–1, 500 m: 1. Nagy Elina (Békési Kajak-Kenu Club) és Vég Emese (KSI-Gyomaendrőd).

Gyermek, U11, MK-1, 3000 m: 1. Mészáros Nelli, 3. Kabai Rebela Léna (mindkettő Körös Kajak SE). Gyermek, U12, MK-1, 3000 m: 1. Török Luca (Szarvasi Kajak-Kenu Club).

Kölyök, U14, K-1, 6 km: 1. Urbancsok Panna (Szarvasi Kajak-Kenu Club). Kölyök, U13, MK-1, 6 km: 2. Szabó Luca (Békési Kajak-Kenu Club), 3. Fekécs Zsófia Rebeka (Körös Kajak SE). Kölyök, U13, K-1, 6 km: 2. Kálmán Enikő Eszter (Békési Kajak-Kenu Club).

Serdülő, U16, K-1, 9 km: 1. Sági Alíz, 2. Fodor Napsugár (mindkettő KSI-Gyomaendrőd), 3. Izsó Éva Teréz (Körös Kajak SE). Serdülő, U15, K-1, 9 km: 1. Wágner Anna (KSI-Gyomaendrőd).

Női. Szabadidős és egyetemi, K-1, 6 km: 1. Kondacs Enikő (Békési Kajak-Kenu Club).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában