Röplabda

2020.04.20. 13:28

Szakmáry Gréta bekerült az álomcsapatba

Szakmáry Gréta, az SSC Palmberg Schwerin röplabdázója bekerült a német bajnokság álomcsapatába, amelyet a Bundesliga Facebook-oldalán hoztak nyilvánosságra.

G. P.

A Békéscsabai RSE-ben korábban két szezont is lehúzó 28 éves ütőjátékost a szezon során négyszer választották az adott mérkőzés legjobbjának, többek között ezzel vívta ki az elismerést. Az álomcsapatba a Schwerinből még egy röplabdázó került be, míg a többiek között ott van a tavaly nyáron visszavonult Sándor Renáta korábbi stuttgarti csapattársa, az amerikai Krystal Rivers, illetve az előző idényben még Békéscsabán játszó szerb center, Szofia Medics is.

Szakmáry Gréta /Fotó: NSO/

Szakmáry két hete hosszabbított szerződést együttesével, melyben negyedik idényét kezdi majd meg ősszel. A magyar válogatott röplabdázó eddigi három szezonjában egy bajnoki és egy kupaarany mellett kétszer nyerte meg a Német Szuperkupát, míg a CEV-kupában két éve és idén is a legjobb négyig menetelt.

A Schwerin a mostani, koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokságban egy fordulóval az alapszakasz zárása előtt vezette a tabellát, Szakmáry 16 mérkőzésen szerzett 231 pontjával együttese legeredményesebbje volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában