Gyermekfoci

2020.02.05. 15:45

Szarvason az U7-esek, Mezőberényben az U13-asok csatáztak

Szarvason és Mezőberényben is a helyi csapat győzött a hétvégi tornán. A Szarvas-kupáért az U7-esek küzdöttek gyermeklabdarúgó-torna keretében, a Farsang-kupán az U13-asok vetélkedtek a futsal szabályai szerint.

Gajdács Pál

A házigazdák diadalával zárult szombaton a Szarvas-kupáért kiírt U7-es gyermeklabdarúgó-torna, melyet 10 együttes részvételével bonyolított le a Szarvasi FC. A mezőny két csoportba sorolva csatázott az Alkotmány utcai sportcsarnokban. A legjobb négy keresztjátékkal döntött a fináléba jutás sorsáról, a további azonos helyezettekre pedig már csak az egymás elleni helyosztó várt.

Az A-jelű ötösben a házigazdák valamennyi mérkőzésüket megnyerték, és mivel a keresztjátékot is sikerrel vették, bejutottak a fináléba. A másik csoportban a szentesi gyerkőcök teljesítettek a legjobban, csak a békéscsabaiakkal osztoztak meg a pontokon, és az elődöntőben sem torpantak meg. A finálé izgalmas meccsen dőlt el a Farkas Arnold által vezetett szarvasi fiatalok javára, a bronzérem pedig Szolnokra került.

A helyosztók eredményei. Keresztjáték az 1–4. helyért: Szarvas I.–Gyomaendrőd I. 5–1. Szanda FocisuliSzentes I. 13. 9. helyért: Gyomaendrőd II.Szarvas II. 21. 7. helyért: GyulaSzentes II. 33 (büntetőkkel: 2-1). 5. helyért: Lurkó Focimánia–Békéscsaba 13. 3. helyért: Gyomaendrőd I.–Szanda Focisuli 26. Döntő: Szarvas I.Szentes I. 43.

A torna végeredménye: 1. Szarvasi FC I., 2. Szentesi Kinizsi SZITE I., 3. Szanda Focisuli SE, 4. Gyomaendrődi GYLE I., 5. Békéscsaba 1912 Előre SE, 6. Lurkó Focimánia FK Szolnok, 7. Gyulasport, 8. Szentesi Kinizsi SZITE II., 9. Gyomaendrődi GYLE II., 10. Szarvasi FC II.

Különdíjak. Legjobb kapus: Kiss Máté (Szentes I.). Gólkirály: Trabach János (Szarvas I.). Legjobb hazai játékos: Besenczy Simon.

A győztes csapat tagjai: Fekécs Máté, Kuczora Kende, Nagy Levente, Opauszki Bence, Trabach János. Edző: Farkas Arnold.

Az U13-as korosztály döntött a Farsang Kupa sorsáról az elmúlt hétvégén a mezőberényi Molnár Miklós Sportcsarnokban. A nyolccsapatos futsaltorna hazai diadallal zárult, a döntőben a Mezőberény kék gárdája 3–0-ra győzött a Körösladány ellen.

Végeredmény: 1. Mezőberény kék (Budai Zsolt, Fekete Gergő, Földi Martin, Gottschick Vilmos, Hoffmann Attila, Kis Gergő, Roósz Roland Ádám, Vári István, Zahorán Bálint), 2. Körösladány, 3. Gyomaendrődi GYLE, 4. Gyula Nonprofit Kft., 5. Békéscsaba UFC, 6. Köröstarcsa KSK, 7. Mezőberény fehér, 8. Szeghalmi FC.

Különdíjasok. Legjobb kapus: Roósz Roland Ádám (Mezőberény kék). Legjobb játékos: Gellért Milán (Gyomaendrődi GYLE). Gólkirály: Szász Dávid (Körösladány) 9 találattal. Legjobb mezőberényi játékos: Hoffmann Attila (Mezőberény kék).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában