Íjászat

2020.02.12. 12:32

Két arannyal tért haza a füzesgyarmati Kovács Andrea

Íjászok lepték el a hétvégén Pécs városát, ahol két napon keresztül versenyeztek a teremíjász országos bajnoki érmekért. Szombaton a történelmi, másnap a háromdimenziós kategóriában hirdettek bajnokokat.

Gajdács Pál

Békés megyéből a legnagyobb létszámban a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület és a Füzesgyarmati Hagyományőrző Íjász Egyesület versenyzői léptek lőállásba. A sárréti szakosztályból Kovács Andrea két arannyal térhetett haza, aki a történelmi és a 3D-s kategóriában is győzni tudott a fiatal felnőtteknél. A gyulaiaknál Gyarmati Gábor jeleskedett, aki a történelmi ob-n vadászíj kategóriában célzott a legpontosabban. A szenioroknál induló sportoló fél év után nyert – ezúttal teremben – ismét országos bajnokságot.

A történelmi kategóriában 24 lőállásból 8-8 darab 3D-s, VATA-lőlapos és technikai cél szerepelt a leküzdendő feladatok között.

A történelmi teremíjász országos bajnokság Békés megyei eredményei.

Férfi felnőtt (55 induló). Modern anyagokból készült történelmi íj: 7. Molnár Imre 554, 8. Szitás László (mindkettő Füzesgyarmati HÍE) 554. Természetes anyagokból készült történelmi íj: 4. Tóth Zoltán 439, 5. Pénzes Zoltán (mindkettő Kerecsényi László Íjász Egyesület, Gyula) 437. Vadászíj: 6. Kovács Lajos (Kerecsényi László ÍE) 526.

Szenior. Vadász íj: 1. Gyarmati Gábor (Kerecsényi László ÍE) 575. Szenior+. Modern anyagokból készült történelmi íj: 2. Püski János (Kerecsényi László ÍE) 440. Ifjúsági fiú. Modern anyagokból készült történelmi íj: 5. ifj. Szitás László (Füzesgyarmati HÍE) 423. Mini fiú. Modern anyagokból készült történelmi íj: 3. Pintér Patrik (Füzesgyarmati HÍE) 452.

Női. Fiatal felnőtt. Modern anyagokból készült történelmi íj: 1. Kovács Andrea (Füzesgyarmati HÍE) 458. Ifjúsági leány. Modern anyagokból készült történelmi íj: 5. Szigeti Anna (Füzesgyarmati HÍE) 241.

A 3D-s országos bajnokságon a csigás, a 3D Hunter, a csigás barebow, az olimpiai reflex, a vadászreflex, a longbow, a barebow, a számszeríj, valamint a primitive bow és horse bow kategóriákban hirdettek bajnokot. Itt 28 célt állítottak fel, melyekre 7 lőállásból, lőállásonként 4 célt kell teljesíteni.

A 3D teremíjász országos bajnokság Békés megyei eredményei. Férfi felnőtt. Primitive bow és horse bow: 7. Dugmonits Sándor (Kerecsényi László ÍE) 187. Barebow: 5. Pálfi Mátyás (Kerecsényi László ÍE) 209. 3D-s Hunter: 4. Farkas István (Orosházi ÍE) 263, 7. Nádházi Attila (Kerecsényi László ÍE) 255. Vadászreflex: 7. Miklósi András (Füzesgyarmati HÍE) 209. Veterán. Vadászreflex: 7. Gyarmati Gábor (Kerecsényi László ÍE) 192, 8. Tompa Tibor Csaba (Füzesgyarmati HÍE) 191. Junior fiú. Primitive bow és horse bow: 1. ifj. Szitás László (Füzesgyarmati HÍE) 176. Mini fiú. Primitive bow és horse bow: 2. Pintér Patrik (Füzesgyarmati HÍE) 114.

Női. Fiatal felnőtt. Primitive bow és horse bow: 1. Kovács Andrea (Füzesgyarmati HÍE) 163. Barebow: 3. dr. Pálfi Laura (Kerecsényi László ÍE) 130. Vadászreflex: 5. Miklósiné Takács Nikolett (Füzesgyarmati HÍE) 168.

Junior női. Primitive bow és horse bow: 4. Szigeti Anna (Füzesgyarmati HÍE) 66.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában