küzdelem

2019.11.16. 11:14

Tar Lászlót mindig a negatív körülmények vitték előre az élete során

Kevés olyan hatalmas akaraterővel megáldott embert ismerek, mint a 67 esztendős, békéscsabai Tar Lászlót, aki két súlyos betegségből felépülve ismét hódolhat kedvenc szenvedélyének, a golfnak. Őszintén beszélt betegségéről és arról, hogy mit is jelent számára a sport, a golf.

Gajdács Pál

– Ha felölti magára a Lisszabonban tavaly novemberben az osztrák szenior masters címért járó, 2013 után másodszor elnyert Zöld Zakót, akkor egyszerre jó, de ugyanakkor rossz érzés is elfoghatja. A portugál fővárosból hazafelé tartva vált nyilvánvalóvá, hogy valami nagy baj van.

– Gyakran fel szoktam venni, mert az osztrák szeniorszövetség rendezvényein abban jelenek meg. Ketten vagyunk olyanok, akik kétszer is elnyerték, egy osztrák úr hatszoros győztesnek vallhatja magát. Nem a betegség jut róla eszembe, hanem a verseny, a golf. A sportnak köszönhetek sok mindent, büszkén viselem a zakót. Azt természetesen rossz volt megélni, hogy fájt a lábam. Már Lisszabon előtt is voltak jelei annak, hogy kiújul a lymphomám, a nyirokrendszer rákbetegsége. Időnként fájt a lábam, de betudtam annak, hogy abban az évben hatvanegy versenyen indultam. Próbálja csak valaki végigcsinálni! Sajnos találtak egy daganatot, abból mintát vettek. Mivel nagyon fájt a lábam, az eredmény megérkezése előtt át kellett esni egy szteroidkúrán, hogy levigyék a gyulladást, mert a víz nem tudott visszaáramolni a nyirokrendszerbe. Ezután diagnosztizálták azt a problémát, ami tizenegy évvel korábban már jelentkezett. Akkoriban semmit nem éreztem, eltalált egy golflabda az arcomon, keletkezett egy dudor, amiből még a műtét előtt mintát vettek. Így derült ki, hogy lopakodó lymphomám van. Akkor februártól augusztusig háromhetente mentem a kórházba, délután pedig irány a golfpálya, edzettem és versenyeztem is. Az a betegség akkor szinte meg sem kottyant. Amit tavaly decemberben kaptam, az már teljesen más volt. Öt nap alatt tizenhárom kilót fogytam. Januárban átkerültem Szegedre, ahol levették az őssejtet. A fehérvérsejt-állományt teljesen ki kellett irtani. Amikor ez megtörténik, akkor jönnek elő a csontvelőből az őssejtek, amit kinyernek, majd bevisznek a steril szobába egy hónapra, majd ezután adják vissza az őssejtet. Fájdalmas, keserves kórházi kezeléseken kellett átesni. A klinikáról március közepén engedtek ki, innentől számítódott a száz nap karantén, ami július elejéig tartott volna. Én már harminc nap után golfversenyen voltam. Szeretném elmondani, hogy nagyon sokat köszönhetek az engem kezelő orvosoknak.

Tar László a Szlovák Nagydíjon kapott serleggel /A szerző felvétele/

– Nem érezte, hogy óriási kockázatot vállal? A családja nem próbálta visszatartani?

– A klinikán adtak egy útmutatást, hogy mit szabad enni, és azt be is tartottam. Gyógyszert már nem szedek. A család persze kérdezte, hogy miért megyek már golfozni. Lilla lányom, aki orvos, azt mondta: „Apa, ha úgy érzed, menjél!”. Ha feküdtem volna száz napig, biztos nem gyógyulok úgy, mint mozogva. Amikor kiújult a betegségem, mindenki azt mondta, hogy egy évre felejtsem el a golfot. Erőm alig volt, de kimentem edzeni, szájmaszkban. Jellemző, hogy Tiger Woodsnak nevezett a gyulai belgyógyász főorvos. Feszegettem a határokat, de minden eredményem jó volt. Augusztus közepéig még úgy versenyeztem, hogy fájt a lábam.

– Ha valaki megkérdezi öntől, hogy hisz-e a csodákban, akkor mit válaszol?

– Nem vagyok hívő ember, de hitem az van. Azt mondta az orvoslányom… (s itt elsírta magát – A szerző), ha a szervezeted bírja, amit kapsz, meg fogsz gyógyulni… Mindig úgy mentem előrébb, hogy valahonnan löktek valahová, mindig a negatív körülmények vittek előre. Állandóan küzdenem kellett valami ellen, hogy elérjem a célomat. Szegény családból származom és felfogtam, hogy nekem tanulnom és sportolnom kell. Már gyerekkoromban is így volt, amikor nem engedtek focizni. Az öcsémmel a hódmezővásárhelyi Metripondban játszottam, az ifiválogatottságig vittem. A gimnáziumba bekerülve két testnevelő tanár volt, az egyik kosárlabda-, a másik vízilabdaedző. Mondta egyikük, hogy vagy kosárlabdázok, vagy mehetek, ahová akarok. Két év múlva már NB II.-es kosaras voltam. Így jártam a golffal is, de nem bánom, itthon van hat pálya, Ausztriában kétszázhetven. Ha nem megyek ki, nem tudtam volna így fejlődni. Ebben a sportágban különösen fontos a tapasztalat. Vannak fiatalok, akik nagyobbat ütnek nálam, de nem az számít, hanem az, hogy hány ütéssel tudod a labdát a lyukba juttatni.

– Korábban nem volt golfos előélete, ötvenkét évesen ismerkedett meg közelebbről a sportággal.

– Igen, elég későn kezdtem. A békéscsabai kosárlabdás játékos és edzői időszak után – amikor egy ízben fel is jutottunk az NB I. B-be, ám különböző okok miatt igazságtalanul nem engedték a magasabb osztályban való részvételt – egy kártyás csoporttal kimentünk Póstelekre, s ott próbáltam ki először a golfot. Eltaláltam a labdát és ott ragadtam.

– Amikor a magyarországi golfos időszak után az irigységet nem elviselve hét évvel ezelőtt kiment Ausztriába, már tárt karokkal fogadták.

– Mert már ismertek, hiszen korábban játszottam a magyar válogatottban, többek között a francia, a holland és az olasz openen is. Az első Európa-­bajnokságom Görögországban volt az osztrák válogatottban, jöttek a golfozók sorban és kérdezték az elnökünktől, hogy „Ezt az embert mennyiért vetted?”. Ők is megvennék. Az elnök úr ekkor döbbent rá, hogy engem már így ismernek. Békéscsaba hírét már annyi versenyre elvittem, hogy Alsó-Ausztriában nincs olyan golfpálya, ahol ne ismernének. Sokszor megkérdezték tőlem, hogy honnan jöttem. A Dunán innen, Békéscsabán még viszonylag van valamilyen golfos élet, nagyjából tizenöten-húszan űzik ezt a sportágat, igaz itt nincs pálya, azok a Dunántúlon vannak.

– Ha röviden meg kellene fogalmazni, mit mondana, mit jelent önnek a golf, a sport?

– Az életet. Az első kemó alatt is jártam golfozni és azt is úgy tudtam elviselni, hogy a pesti golftársadalom nem is tudta, hogy milyen helyzetben vagyok.

Rekordsiker a tavalyi szezonban

Tar László 2018-ban 61 versenyen indult, 41-et megnyert, és emellett 10 alkalommal léphetett dobogóra. Az idei első versenyén – még betegen – 21. lett 120 indulóból. A karantén századik napján lengenfeldi klubja – soraiban Tar Lászlóval – megnyerte az osztrák második ligát, és fennállása során először feljutott az első ligába. Élete egyik legnagyobb sikerének tartja a júliusi Szlovák Openen aratott sikerét. Idén eddig 46 versenye volt, 20 fölött van a győzelmei száma, egyedüli magyarként ott lehetett a svájci Európa-­bajnokságon is.

– Három nap alatt olyan jó eredményem még nem volt összesítésben, mint a bacsfai versenyen. Erre az évre azt jósolták, hogy nem golfozhatok, így az összes idei versenyem ajándék – mondta Tar László. Mérnökként úgy korábbi lakóhelyén, Hódmezővásárhelyen, mint Békéscsabán, a családja és a sport mellett mindig nagyon komolyan vette a munkáját. Hatvanhét évesen is aktív, egy informatikai cégben dolgozik. Feleségével közösen három lányt neveltek fel, az építészmérnök Zsuzsanna Hollandiában dolgozik, a kutatóorvos Lilla Ulmban, míg a jogász Andrea Hódmezővásárhelyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában