Röplabda

2019.11.10. 07:51

Bemutatjuk a csabai csapat új pályaedzőjét

Szülővárosában, Szegeden kezdett el röplabdázni, majd megfordult többek között Kaposváron, Kecskeméten, Finnországban és Libanonban is.

Gajdács Pál

Pályafutása befejezése után edzőként maradt a röplabdában, a női, majd a férfiválogatottnál eltöltött munka után a nyáron költözött Békéscsabára, hogy a szlovén vezetőedző, Vasja Samec Lipicer munkáját segítse.

Nacsa Gábor 90 kilométerrel arrébb, Szegeden látta meg a napvilágot 1984-ben. Tízévesen már röplabdázott, hat évvel később pedig a Szegedi RSE felnőttcsapatában ütötte a labdát. Több hazai, illetve külföldi klubban játszott, nem is eredménytelenül, hiszen két alkalommal nyert magyar bajnokságot, van Magyar Kupa-aranyérme, és mivel a röplabda nyári változatában sem volt ügyetlen, ott kipróbálva magát kétszer nyert magyar bajnokságot.

Nacsa Gábor szeretné bizonyítani, hogy megállja a helyét ebben a pozícióban is /Fotó: BRSE/

Három évvel ezelőtt keresték meg a Magyar Röplabda Szövetségtől, a női válogatottól éppen a közelmúltban távozó belga Jan de Brandt segítőjének invitálták. 2017 óta másodedzőként segítette a csapat munkáját, tavaly nyár végén pedig már a férfiválogatottnál is feladatot kapott.

Folyamatosan figyelte a békéscsabai klub fejlődését. Szerinte Magyarországon kevés vagy talán nincs is olyan hely, ahol ennyi röplabdaszerető szurkoló van egy városban, mint Békéscsabán. Éppen ezért is jelentett nagy megtiszteltetést számára, hogy a Békéscsabai Röplabda Sportegyesületnél felkérték a másodedzői feladatra. Szeretné bebizonyítani, hogy megállja a helyét ebben a pozícióban is.

A BRSE-nél nemcsak másodedzőként tevékenykedik, hanem az U13-as minicsapatnál is. A feladat itt új, mivel korábban még nem foglalkozott ennyire fiatal korosztállyal. Célja, hogy folytassák a csapattal azt a sikerszériát, amit az előző években már elértek. A legfontosabb, hogy boldog, sportolni vágyó és szerető fiatalokká nevelje őket.

Úgy gondolja, hogy remek húzásnak bizonyult a vezetőedző Békéscsabára csábítása, hiszen Vasja Samec Lipicer munkáját látva már az első néhány napban világossá vált számára, hogy mennyire precíz és fel­készült egy-egy edzés alkalmával. A stáb több tagját már korábbról ismerte, Filius Istvánt például gyerekkora óta. Sokszor ­egymás ellenfelei voltak egy-egy mérkőzésen, úgy gondolja, hogy a közös munka sem lesz akadály. A statisztikus Antonio Ferrarival 2017-ben együtt dolgoztak a női válogatottnál. Az erőnléti edző Karolj Ferencről­ megjegyezte, hogy Magyarországon nem sok olyan felkészült erőnléti edző van, mint ő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában