golf

2019.09.30. 12:59

Feljutottak a második vonalba

Két nap, két győzelem a himbergi Alsó-ausztriai csapatbajnokság egyéni számában – így lehetne összefoglalni a békéscsabai Tar László legutóbbi versenyét.

G. P.

– Az Alsó-ausztriai csapatverseny hasonló, mint az országos, csak tartományi szintű. Ez azt jelenti, hogy kevesebb csapat szerepel a bajnokságban, de a háromszázhúsz egység még így is tízszerese a magyar csapatbajnokságnak – beszélt a hétvégi bajnokságról Tar László.

Elmondta, hogy minden csapat hat főből tevődik össze és négyen játszanak egyénit és egy párost.

– Ugyanolyan divíziók vannak, mint az országoson és feljutásos rendszerrel működik. A lengenfeldi csapatunk a harmadik divízióban szerepelt eddig, mert a szakosztálynál nem tartották fontosnak, ezért nem a legjobb játékosokat indították. Miután azonban az országoson feljutottunk az első osztályba, úgy döntöttek, hogy itt is a jobbakat indítják, amelynek meg is lett az eredménye. Feljutottunk a másodosztályba, úgy, hogy én minden mérkőzésemet megnyertem és a többiek is jól szerepeltek az esős versenyen – számolt be a sikeres viadalról a 67. születésnapját a napokban betöltő Tar László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában