Darts

2019.05.08. 15:17

Ölei Annamária párosban megvédte bajnoki címét  

A Békéscsabai Darts Sportegyesület versenyzői remekül szerepeltek a hétvégi megmérettetéseken. Az országos bajnokságon női párosban Ölei Annamária remekelt, míg a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság harmadik fordulójában a serdülő fiúknál Papp Rajmund első lett.

V. L.

dav

Tavaly a Békéscsabai Darts Sportegyesület versenyzője, Ölei Annamária a győri Ihász Veronika oldalán megszerezte saját és egyesülete első országos bajnoki címét. Nagyszerű eredménynek számított, hiszen Ihász Veronika akkor a világranglistán a legjobb 10 hölgyversenyző között foglalt helyet. Idén Ihász Veronika kismama lett, és most tért vissza a versenyzéshez.

Ölei Annamária 2018-ban felnőtt a feladathoz, nemzeti bajnoki fordulókat tudott nyerni, és kiharcolta a válogatottságot is a budapesti Európa bajnokságra. A hétvégén egész nap méltó párja volt a csabai sportolónő a Győri DC jeles játékosának, Ihásznak. Ahogy egy páros versenyen kell ezúttal is, hol az egyik, hol a másik játékos vitte a hátán a csapatot.

Beküldött felvételek

A nyolc párt két négyes csoportba sorsolták, és a csoportokból az első két helyezett jutott az elődöntőbe. Egy balatonfüredi, pécsi és budapesti páros volt Öleiék ellenfele. A Zeitler Lili Panna, Kovács Cintia és a Böhönyeiné, Ragoncsa Dóra párosok ellen 3:0-ás, míg a csoport első helyéért folyó küzdelemben, Németh Éva és Végső Adrienn Szandra ellen 3:2-es győzelmet könyvelt el a csabai-győri duó. Az elődöntőben következett a tavalyi év egyéni nemzeti bajnoka, és az év női játékosa Erdei Nóra és párja, Bósza Emese elleni mérkőzés.

Öleiék magabiztosan kezdték a mérkőzést, és megingás nélkül, magas színvonalon játszottak. Ennek az eredménye lett a nagyszerű 6:0-s győzelem. A másik ágon az a Tihanyi Nikolett és párja került be a döntőbe, aki ebben az évben berobbant a női mezőnybe, és már egyéni bajnoki fordulót is nyert. A címvédéshez egy koncentrált játékra volt szükség, mert a két legjobb formában lévő páros jutott a fináléba. A döntőben végig dominált a csabai-győri kettős, egy pillanatra sem vezetett a másik páros.

Először Ölei Annamária dobott egy kétnyilas 97-est, majd Ihász Veronika egy 120-as magas kiszállót, mellyel megpecsételték az ellenfél sorsát. A magyar mezőnyben nagyon ritka a páros címvédés, ezért ebből a szempontból is rendkivül jelentős az Ölei Annamária, Ihász Veronika kettős sikere.

A hétvégén rendezték a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság 3. fordulóját is, amelyen a férfiak mezőnyében 160 nevező közül a békéscsabai Berta István az előkelő 5. helyen végzett, megismételve a második fordulóban nyújtott teljesítményét, és jelenleg az országban a nyolcadik helyen jegyzett magyar játékossá lépett elő. Kimagasló teljesítményt nyújtott Papp Rajmund is a serdülő mezőnyben, ahol meg tudta ismételni a második fordulóban nyújtott bravúrját, és ebben az évben megszerezte második aranyérmét az országos bajnokságon. Ezzel a helyezéssel vezeti a serdülő ranglistát a tehetséges békéscsabai versenyző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában