Szupermaraton

2019.01.22. 13:00

Aláírták az idei rendezvény előszerződését 

Békéscsabán, kedden a városházán sajtótájékoztatót tartottak a 22. Nemzetközi Szupermaraton Kerékpáros és Görkori Túra előszerződésének aláírása alkalmából, amelyet 2019. június elsején és másodikán rendeznek meg.

Verasztó Lajos

Fotó: Lehoczky Péter

Czeglédi Katalin, a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club marketingvezetője köszöntötte a megjelenteket. Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere elmondta immáron kilencedik alkalommal ülnek itt Bognár Levente aradi alpolgármesterrel a sajtótájékoztatón, és évről-évre erősebb a kapcsolat a két város, valamint a szervezők között.

– Ennek a baráti kapcsolatnak az erejét jól mutatja, hogy bár most aláírunk egy előszerződést, de úgy gondolom egy kézfogás után is minden zavartalanul menne – hangsúlyozta a békéscsabai alpolgármester. A továbbiakban arról beszélt Kiss Tibor, hogy tavaly mintegy ezerötszázan vettek részt a képnapos rendezvényen, amely egyébként az évek során egy nagy családi ünneppé vált, amelyen találkozhatnak egymással idősebbek és fiatalabbak, régi sportbarátok.

Bognár Levente, Arad alpolgármestere azt kiemelte:

– Jelenleg folyik a város idei költségvetésének tervezése, mi a tervek szerint huszonöt-harmincezer eurót fordítunk majd a szupermaraton megrendezésére. Ezúton is szeretném megköszönni a két főszervező, Czeglédi Katalin és Tóth Sándor munkáját, akik már évek óta profi módon végzik ezt a sok odafigyelést igénylő összetett feladatot.

Tóth Sándor, a rendező Kopp Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezető igazgatója megemlékezett a kezdetekről:

– Huszonhárom évvel ezelőtt Kőhalmi Endre, a Róna Rádió főszerkesztője javasolta, hogy a Bécs–Budapest szupermaraton mintájára mi is rendezzünk egy határon átnyúló futóversenyt. Az elhatározást tett követte, és megszerveztük először a futóknak a Békéscsaba–Nagyvárad futóversenyt. Mivel nem láttuk az elkötelezettséget a váradiaknál, így váltottunk, és Arad mellett döntöttünk, ami kiváló döntésnek bizonyult.

A folytatásban arról beszélt az ügyvezető igazgató, hogy a két nap során érintett településeken igazi népünnepélyt jelent a szupermaraton. Mezőkovácsházán és Medgyesegyházán – ahol a kerékpárosoknak van a kötelező pihenője – már évek óta olyan vendégszerető emberek dolgoznak a rendezvény sikeréért, akik minden dicséretet megérdemelnek. A továbbiakban Tóth Sándor a biztosításban résztvevő polgárőrök munkáját emelte ki, akik mindent megtesznek azért, hogy a résztvevők balesetmentesen tudják teljesíteni a távot. A rendezvényre a szervezők február elsejétől várják az online nevezéseket a bcsac.hu weboldalon. Az idén is szeretnének újítani, ezért várják az ötleteket a szervezők.

A tájékoztató végén Bognár Levente, Kiss Tibor és Tóth Sándor aláírta a 2019-es szupermaraton rendezéséről szóló előszerződést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában