labdarúgás, megye II.

2018.12.17. 08:51

Turcsek Zoltán az Okány új edzője

Turcsek Zoltán veszi át a megyei II. osztályú Okány KSK gárdájának edzői munkáját. A rutinos szakember az elmúlt években a Szeghalmi FC-nél dolgozott különböző munkakörökben.

Gajdács Pál

A klubnál tervek között szerepel, hogy a szeghalmiaktól idény közben kieső játékosokat szeretnének hadrendbe állítani, persze ehhez a megye egyes klubnál is beleegyezésüket kell adniuk a vezetőknek. Az okányi klubvezetés úgy véli, hogy ha sikerül megfelelően megerősíteni a keretüket, akkor reális céllá válhat a dobogóra kerülés. A kerettel kapcsolatos változás, hogy a rutinos Rábai Mihály biztosan távozik, akit a Dunántúlra köt a munkahelye.

Az új edző január 15-én találkozik először az okányi játékosokkal, csapata ugyanis ekkor kezdi meg a munkát a tavaszi etapra. Természetesen már járt Okányban, bejárta a pályát, az öltözőt és az alapozásnak helyet adó tornacsarnokot. Az elképzelések szerint a felkészülési időszak első két hetében 3-3 tréninget tart majd, a folytatásban pedig az egyik edzést tesztmérkőzés váltja majd ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában