Röplabda

2018.12.04. 14:25

Szeretnék kiharcolni az aranyszettet a csabai lányok

Hétfőn este már az első edzését is megtartotta a városi sportcsarnokban a Swietelsky-Békéscsabai RSE CEV-kupa ellenfele, az ukrán Himik Juzsnyij női röplabdacsapata. A két együttes szerdán 18 órai kezdettel dönt arról, hogy melyik folytassa a küzdelmet a sorozat legjobb tizenhat csapata között.

Gajdács Pál

Egy héttel ezelőtt szemtől szemben is megbizonyosodhatott a békéscsabai alakulat, hogy miért is nyerte meg sorozatban nyolcszor hazája bajnokságát az ukrán Himik Juzsnyij. Mint emlékezetes, a magyar együttes múlt kedden 3:1-re alulmaradt Andrij Romanovics tanítványaival szemben. A rendkívül agilis, harcos ukrán csapatban Diana Karpec vitte a prímet, aki 20 ponttal segítette hozzá csapatát a győzelemhez, de ponterősnek bizonyult Daria Drozd (15) és Katerina Dudnik (13) is.

Volt esélye az első játszma megnyerésére a Békéscsabának, hiszen jól védekezett a csapat, a problémát az jelentette, hogy a kontratámadásokat nem sikerült rendesen kivitelezni. A második játszmát megnyerte a BRSE, de a harmadikat simán behúzta a Juzsnyij. A negyedikben három mérkőzéslabdát is hárított a magyar csapat, sőt, már csak egy pontnyira volt az egyenlítéstől, amikor egy hosszú szerva megpecsételte Bodnárék sorsát.

A Békéscsaba nehéz helyzetből várja a szerdai hazai ütközetet. Ha 3:0-ra, vagy 3:1-re nyer, akkor a mindent eldöntő aranyjátszmában kivívhatja a továbbjutást.

A viharsarki csapat önbizalmát nagyban növelheti a vasárnapi nem várt, magabiztos Vasas Óbuda elleni bravúros 3:0-s diadal, amivel nemcsak hogy visszavágtak ellenfelüknek a korábbi békéscsabai vereségért, hanem azt is bebizonyították, hogy a hiányzó Kszenija Ivanovicsot is sikerült megfelelően pótolni.

S ha Ivanovics még nem is lehet a pályán, mégis előfordulhat, hogy két montenegrói válogatottat láthat a várhatóan népes békéscsabai publikum a pályán. Nikoleta Perovics mellett a 30 éves Tatjana Bokan is szerephez juthat. Mint ismert, a Békéscsaba egy minőségi ütőjátékossal, a montenegrói válogatott Tatjana Bokannal erősítette meg keretét a héten.

– Az ukrán bajnok elleni párharcot hátrányból kezdjük. Minden erőmmel azon leszek, hogy kiharcoljuk az aranyszettet, majd pedig a továbbjutást – fogalmazott a találkozó előtt a Franciaországban bajnokságot és kupát elnyerő, az azeri és a japán bajnokságot is megjáró játékos. A klub vezetése minden szükséges jogosultságot beszerzett ahhoz, hogy Bokan már

a Himik ellen játékra jelentkezhessen.

A Swietelsky-Békéscsabai RSE–Himik Juzsnyij CEV-kupa visszavágó szerdán 18 órakor kezdődik a békéscsabai városi sportcsarnokban. A találkozót egyetlen tévécsatorna, vagy internetes csatorna sem közvetíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában