Búvárúszás

2018.12.10. 18:00

Négy csabai arany és két országos csúcs

A közelmúltban rendezték meg Kecskeméten az ifjúsági korú uszonyos úszók 5. világtalálkozóját, amelyen erős mezőny, nyolc nemzet, csaknem 300 sportolója lépett rajtkőre, köztük a Békéscsabai Előre Úszó Klub fiataljai.

Verasztó Lajos

Beküldött fotó

Szarvas János, a Békéscsabai Előre Úszó Klub edzője a következőket mondta a viadal tapasztalatairól: — Egyesületünket hét versenyző képviselte, akik remek eredményekkel hívták fel magukra a szakvezetők figyelmét, és örömünkre szolgált, hogy egy rangos nemzetközi viadalon is helyt tudtak állni sportolóink. Összesen négy arany- és hét ezüstérem volt a termés, amelynek értékét még két országos csúcs is emelte.

A négy aranyat Horváth Balázs (400 m), Tóth Péter (50 m, 200 m) és Szász Máté (400 m) hozta össze. Horváth Balázs 400 méteren saját klubtársa, Tóth Péter országos csúcsát javította meg 3:47,9 percről 3:44,63-ra. Remekül beosztva erejét, szinte teljesen egyenletes száz métereket úszva haladt és az utolsó ötvenen is maradt ereje a hajrára. Bíztató az ideje, hiszen nagyon közel került az jövő évi korosztályos világbajnokság A szintjéhez. Horváth Balázs 200 m-en (1:46,94) két századdal lemaradva Tóth Péter mögött csapott a célba.

Ugyancsak a 400 méteres távon jeleskedett és nyert saját korosztályában Szász Máté, aki 4:20,43 perces teljesítményre volt képes, és aki fiatalságát meghazudtolva szintén remek iramérzékkel leúszott 300 méter után, az utolsó százon állva hagyta az ellenfeleit. Szász Máté ugyanakkor kétszer állhatott fel a dobogó második fokára: 200 (2:04,15) és 50 méter (26,47) után. Így mindhárom számban, amiben elindult, éremszerző volt.

Beküldött fotó

Két aranyat szállított Tóth Péter, aki az elmúlt időszakban betegséggel bajlódott, így a 400 méteres távot most nem vállalta, de 50 méteren (22,01) és 200 –on (1:46,92) nem talált legyőzőre. A csabai versenyző eddigi uszonyos pályafutása során, ahányszor elindult, annyiszor mindig aranyérmet szerzett.

Az ezüstérem halmozásból kivette a részét Szász Anna, aki 200 méter (1:59,59) és a 400 (4:11,21) után is a dobogó második fokára állhatott fel. Időeredményei folyamatosan javulnak, versenyről versenyre előre lép, amely bíztató a jövőt illetően. Szűts Bojána korosztályában még fiatalként a tőle megszokott hosszabb számban, 400 méteren (4:11,52) úszott ezüstérmet érő egyéni csúcsot, stabilan hozva a tőle elvárható teljesítményt ezen a távon.

Egyéni számokban elindult még Ancsin Zsófia, 50 m: 24,85, 5. hely; 200 m: 2:03,24, 8. hely. Ombódi Nándor 200 m: 2:01,16), aki sajnos a délutáni programot már nem is tudta vállalni a betegsége miatt.

A nap zárásaként rendezték meg a 4x100 m mix váltót, amelyben óriási meglepetést hozott a Tóth Péter, Horváth Balázs, Ancsin Zsófia, Szűts Bojána összetételű váltó, amely új országos csúcsot úszott, és ezzel az eredménnyel az ezüstérmet érdemelték ki az abszolút favoritnak számító debreceniek előtt. Csak az oroszok váltója tudta megelőzni a csabai négyest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában