labdarúgás megyei I. osztály

2018.12.17. 11:48

Ács Levente az ősz labdarúgója

Lapunk a megyei I. osztályban minden forduló után megválasztotta az őszi idényben a forduló válogatottját, amelynek eredményeit összesítettük, és elkészítettük a 2018–2019-es ősz válogatottjának névsorát. A tizennyolc forduló alapján Ács Levente, a Mezőhegyesi SE rutinos középpályása lett az őszi idény játékosa, aki hat alkalommal került be a legjobbak közé.

Verasztó Lajos

A bajnoki idény megyei I. osztályú válogatottjába nyolc csapat adott játékost, a Mezőhegyesi SE három, a Körösladányi MSK kettő, míg a Békéscsaba 1912 Előre II., a Jamina SE, a Kondorosi TE, a Nagyszénási SE, a Vésztői SE és a Szeghalmi FC egy-egy labdarúgóval képviselteti magát.

A kapusoknál a Vésztői SE huszonhét éves hálóőre, Kapusi Gergely végzett az első helyen. A sárréti csapat fiatal hálóőre öt alkalommal került be a forduló legjobbjai közé. Az őszi idényben gyakran kellett bizonyítania tehetségét, mivel több mérkőzésen is bravúrokat mutatott be, ezzel ő tartotta versenyben csapatát az ellenfelekkel szemben.

A jobb oldali védőknél a Mezőhegyesi SE huszonkettedik évében járó labdarúgója, Lugasi Martin végzett az élen, aki négy alkalommal szerepelt a legjobbak között. A tehetséges mezőkovácsházi nevelésű játékos korábban játszott a Békéscsabai UFC-ben és a Dombegyház együttesében is.

A belső védőknél, a listavezető kondorosiak korábban az NB III.-as Gyula csapatában is szerepelt, harmincegy éves, rutinos hátvédje, Süli András lett a legjobb, aki ötször szerepelt a forduló válogatottjában. A jó adottságokkal rendelkező hátvéd 2011 óta erősíti a Kondorosi TE csapatát, és az ősz folyamán öt alkalommal szerzett gólt, ezzel is segítve együttesét az őszi elsőség elérésében.

A másik belső védő az ősszel a nyári erősítéseknek köszönhetően jelentősen előrelépett Szeghalmi FC játékosa, Wéber László lett, aki a mutatott teljesítménye alapján ötször került be a forduló válogatottjába. A korábban az NB III.-at is megjárt, rutinos hátvéd öt góllal járult hozzá csapata őszi sikereihez.

A bal oldali védő poszton, a Jamina SE 21 éves hátvédje, Faragó László lett az első, aki mindig szívvel-lélekkel küzdött, öt alkalommal került be a for­duló válogatottjába, és egy gólt szerzett.

A középpályásoknál az NB II.-t is megjárt, korábbi békéscsabai, majd pécsi labdarúgó, Zelenyánszki László – aki jelenleg a Körösladány csapatát erősíti – ötször vívta ki a forduló válogatottjába kerülést, és egy gólt lőtt az őszi szezonban.

A korábban a Békéscsabai Előrében és az NB III.-as Gyulában is szerepelt, több poszton is bevethető, huszonnyolc éves, mezőhegyesi Dócza Dábor ötször került be a forduló válogatottjába az ősz folyamán, és egy góllal segítette csapatát.

Kellemes meglepetés volt az ősszel az újonc Nagyszénás teljesítménye, amelynek gólerős középpályása, az orosházi nevelésű Füredi Szabolcs ötször volt tagja a forduló válogatottjának. A korábban az NB III.-ban több együttesben is megfordult, a nyáron a Hódmezővásárhelytől érkezett, huszonnégy éves, tehetséges labdarúgó nyolc gólt szerzett az őszi idényben.

Az őszi szezon játékosa címet a Mezőhegyesi SE harmincnégy éves labdarúgója, Ács Levente nyerte el, aki összesen hatszor szerepelt a forduló válogatottjában. Az őszi idényben az egykori megyei gólkirály hétszer vette be az ellenfelek kapuját. A korábban az NB II.-ben az Orosháza FC-ben és a Szeged 2011-ben is megfordult, rutinos labdarúgó erőssége volt csapatának.

Ács Levente indít. Fotó: K. Z.

A Körösladány gólerős labdarúgója, a harmincéves Laksteter Jován nyolcszor volt eredményes az őszi idény során, és ezzel a negyedik helyre segítette csapatát. A ladányiak rutinos támadója teljesítményével négyszer vívta ki a fordulóválogatottságot ősszel.

A sok fiatalt szerepeltető Békéscsaba 1912 Előre II. csapatának van több rutinosabb labdarúgója is. Ezek közé tartozik a 26 éves Nyéki Boldizsár, aki korábban a Rákóczi Vasas SE erőssége volt, de megfordult a fővárosi Újbuda FC-ben is. A huszonhat éves labdarúgó ötször került be a forduló válogatottjába az őszi szezonban. Nyéki ötször vette be az ellenfelek hálóját, és fontos gólokkal járult hozzá, hogy csapata jelenleg harmadik a bajnoki tabellán.

Innen folytatják tavasszal

1.

Kondoros

11

2

3

33-20

35 pont

2.

Szeghalmi FC

9

7

1

40-16

34 pont

3.

Békéscsaba II.

10

3

4

32-14

33 pont

4.

Körösladány

10

3

3

33-17

33 pont

5.

Szarvas

9

3

4

44-19

30 pont

6.

Nagyszénás

9

2

5

30-31

29 pont

7.

Mezőhegyes

5

2

9

26-37

17 pont

8.

Vésztői SE

4

5

7

17-22

17 pont

9.

Gyulai FC

5

0

11

20-29

15 pont

10.

Jamina SE

2

4

11

10-34

10 pont

11.

OMTK-Ule

0

1

15

10-56

1 pont

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában