megyei I. osztály

2018.09.29. 20:20

Szarvason tört meg a szeghalmiak kétmeccses nyeretlensége

Két döntetlen után Szarvason szerezte meg negyedik győzelmét a Szeghalom csapata a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A Magyar Kupában egy hete brillírozó Körös-partiak sokat hibáztak és ez nagyon nem fért bele a sárréti legénység ellen.

Először nyert bajnokit a szezonban a Jamina SE, amely huszonöt perc alatt három gólt lőtt a Mezőhegyesnek és ezzel megkezdte a felzárkózást a tabellán. A többi mérkőzésen a Békéscsaba II., a Kondoros és a Körösladány is hozta a kötelezőt.

Békéscsaba 1912 Előre II.–Orosházi MTK-ULE 1913 5–0 (3–0)

Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés. Békéscsaba, 270 néző. V.: Szelezsán. Békéscsaba: Baráth – Borbély, Babinyecz, Maruntelu (Varga T.), Kmetykó – Gigacz (Ilyés), Mácsai, Balog Zs. (Szabó Zs.), Styecz – Máris, Nyéki (Huszár). Edző: Brlázs Gábor. Orosháza: Marunák – Szabó N. Pardi (Fehér), Kasuba, Sajti (Kolozsvári J.) – Barna, Lestyán (Szabó Á.) – Harangozó, Simon R., Elekes (Kasza) – Sindel. Edző: Buza Barna. A lila-fehérek támadólag léptek fel, ami már az első félidőben három találatot eredményezett. A 2. felvonásban további két gólt szerzett az Előre, ám a vereség ellenére a vendégeket is megilleti a dicséret, mert a nehéz helyzetben is megmaradt a tartásuk. G.: Borbély a 18., Nyéki a 37., Balog Zs. a 44., Kmetykó az 53., Mácsai a 65. percben. Jó: Borbély, Máris, Babinyecz, nyéki, Balog Zs., Barna M., Kasuba.

Brlázs Gábor: – A mérkőzést végig uralva megérdemelten nyertünk a kulturáltan játszó vendégek ellen. Buza Barna: – Mezőnyben jó futballoztunk, de ameddig óriási góliszonyban szenvedünk, addig nem várható más eredmény. Megérdemelt hazai győzelem, de a különbséget túlzottnak tartom. B. G.

Szarvasi FC–Szeghalmi FC 1–3 (1–1)

Szarvas, 300 néző. V.: Zahorán. Szarvas: Lévai – Viszkok (Pecznik), Kukovecz, Szikora, Kiri B. – Murvai, Bakró – Farkas (Klimaj), Zima, Sztojka – Piti. Edző: Rétes Pál. Szeghalom: Baranyai – Boros, Wéber, Turcsek, Bakk – Tatár, Kovács Gy. (Mező), Veres, Mészáros (Haszan) – Tóth G. (Boruzs J.), Bondár (Balás). Edző: Janis János. Kiállítva: Bakk (második sárga lap után) a 73. percben. A hazai csapat többet kezdeményezett, Sztojka révén vezetést szerzett, amit egy kavarodás után Wéber a szünet előtt kiegyenlített. Fordulás után Boros rögtön a Szeghalom javára fordította a mérkőzést, majd Mészáros bebiztosította a győzelmet. G.: Sztojka a 34., ill. Wéber a 45., Boros a 46., Mészáros a 66. percben. Jó: Bakró, ill. Kovács Gy., Veres, Wéber.

Rétes Pál: – A rangadókon minden apróságnak óriási jelentősége van. Ma nem apró hibákat vétettünk – kihagyjuk a ziccereinket, gyermeteg hibákat vétünk védekezésben – így nem érdemeltünk győzelmet. Janis János: – Azt hiszem, hogy az idény legjobb játékával sikerült begyűjtenünk a három pontot. Végre egy mérkőzés, amikor mindenkivel maradéktalanul elégedett voltam. Kepenyes György

Vésztői SE–Kondorosi TE 0–3 (0–1)

Vésztő, 100 néző. V.: Benyovszki. Vésztő: Kapusi – Hoffmann, Bányai, Farkas F., Lázár T. – Horváth D. (Kordó), Benyó, Gedó, Tóth K. (Pap Zs.) – Kardos (Rostás), Fazekas (Szabó S.).Edző: Zsiros György. Kondoros: Kajári – Vozár, Rafaj P. (Pintér), Süli, Pilán – Sipos, Rafaj R. – Kormány (Takács), Nagy G. (Árszintye), Borgulya – Farkas J. Edző: ifj. Somogyi János. A Kondoros jó játékkal rászolgált a három pontra. G.: Rafaj R. a 29., Farkas J. a 67., Borgulya a 74. percben. Jó: Farkas F., Benyó, Gedó, ill. Sipos, Pilán, Süli, Rafaj R., Borgulya.

Zsiros György: – Megérdemelt vendéggyőzelem. Most egy kicsit tompábbak voltunk. Kajtár István, a Kondoros játékosa: – Stabil védekezéssel, taktikus játékkal megérdemelt győzelem. Buzgány József

Gyulai FC–Körösladányi MSK 0–2 (0–1)

Gyula, 150 néző. V.: Mezei. Gyula: Démusz D. – Bogár, Patkás (Tövisháti), Nagy S., Kukla – Radics, Czirok, Repisky, Kovács I. (Bíró T.) – Oláh R., Nagy E. Edző: Bíró Róbert. Körösladány: Nagy B. – Bagyinszki (Juhász), Ruzsa, Szántó, Zsíros – Knyihár(Laksteter), Zelenyánszki – Fülöp, Hajdu (Burai), Papp Zs. (Krajcs) – Bozsó. Edző: Fodor Sándor. Gyenge színvonalú mérkőzésen a rutinosabb csapat győzött. G.: Zsíros a 13., Szántó a 83. percben. Jó: Repisky, Oláh R., ill. Zsíros, Zelenyánszki, Bozsó, Ruzsa.

Bíró Róbert: – Ismét eljátszottuk a szimpatikus vesztes szerepét. Nem az volt a baj, hogy gyengén játszottunk, hanem az, hogy lelketlenül és akaratgyengén, ami ránk nem volt jellemző. Fodor Sándor: – Sok mérkőzés van a játékosaim lábában. Ma célfutballal eredményesek voltunk a sportszerű gyulai csapat ellen. Vincze Gyula

Jamina SE–Mezőhegyesi SE 3–0 (0–0)

Békéscsaba, 100 néző. V.: Lászlai. Jamina: Harman – Szudár (Kerekes), Ulrich, Bencsik Cs., Faragó – Gál (Nyúl), Somogyi (Leszkó), Kardos, Frankó – Milek (Sebők), Darányi. Edző: Pozsár Gábor. Mezőhegyes: Vígh – Lugasi M., Dajcs Gy., Dajcs Á., Karancsi N. (Lipták) – Dócza, Lukács – Mátó (Gazsi), Ács, Bojtos – Rotár (Nagy Sz.). Edző: Ölei Dezső. Alacsony színvonalú mérkőzésen a Jamina győzelméhez az ellenfél segítségére is szükség volt, de megérdemelt a sikerük. G.: Darányi a 65., Leszkó a 75., Kerekes a 85. percben. Jó: Nyúl, Kerekes, Faragó, Milek, ill. Lukács, Karancsi N.

Pozsár Gábor: – Hoztuk a stabil játékunkat, és ezúttal elől is voltak lehetőségeink és összességében a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk. Ölei Dezső: – Ismét sikerült magunkat megverni, amíg ilyen óriási egyéni hibákat vétünk, addig nagyon nehéz lesz győznünk.

Mesterlövészek

A megye I. osztályú gólverseny állása

7 gólos: Sztojka (Szarvas), Farkas J. (Kondoros). 6 gólos: Piti (Szarvas). 5 gólos: Czirok (Gyula), Füredi (Nagyszénás). 4 gólos: Borgulya (Kondoros), Wéber (Szeghalom), Bozsó, Papp Zs. (Körösladány), Miszlai (Nagyszénás). 3 gólos: Darányi (Jamina), Süli (Kondoros), Ilyés, Nyéki (Békéscsaba II.), Farkas N. (Szarvas), Mészáros, Kovács Gy. (Szeghalom), Ács (Mezőhegyes), Nagy Sz. D., Vincze (Nagyszénás). 2 gólos: Bagyinszki (Körösladány), Nagy S. (Gyula), Benyó (Vésztő), Kmetykó (Békéscsaba II.), Boruzs J. (Szeghalom), Simon R. (OMTK-ULE 1913), Miklya, Süli (Kondoros), Rotár (Mezőhegyes). 1 gólos: Okos (Gyula), Knyihár, Ruzsa, Fülöp, Laksteter, Zsíros, Szántó (Körösladány), Styecz, Varga T., Láza, Balog Zs., Borbély, Mácsai (Békéscsaba II.), Kardos, Lázár T., Farkas F. (Vésztő), Rafaj R., Takács, Kajtár (Kondoros), Bojtos, Karancsi N., Dócza, Dajcs Á., Péli (Mezőhegyes), Mező, Turcsek, Veres, Ruzsa, Bondár, Balás, Boros (Szeghalom), Libor (Nagyszénás), Kasza (OMTK-ULE 1913), Bakró (Szarvas), Ulrich, Leszkó, Kerekes (Jamina).

 

 

 

A megyei I. o. állása

1. Kondoros 6 — 1 19—9 18

2. Szeghalmi FC 4 4 — 20—7 16

2. Körösladány 4 2 1 16—9 14

4. Nagyszénás 4 2 1 16—10 14

5. Békéscsaba II. 4 2 2 15—9 14

6. Szarvas 4 1 2 18—10 13

7. Gyulai FC 2 — 5 8—13 6

8. Mezőhegyes 2 — 5 10—20 6

9. Jamina SE 1 3 4 6—17 6

10. Vésztői SE 1 2 4 5—9 5

11. OMTK-ULE 1913 — — 7 3—23 0

Következik

A megyei I. osztályban a 9. forduló következik. A tervezett menetrend. Október 6., szombat, 15.00: Körösladány MSK–Vésztői SE, Kondorosi TE–Szarvasi FC, Nagyszénás SE–Békéscsaba 1912 Előre II., Orosházi MTK-ULE 1913–Jamina SE, Mezőhegyesi SE–Gyulai FC.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában