futás

2018.04.28. 14:03

5. Megye Futás: Tóth László szombaton célba ért

Békéscsaba főterére szombaton 12 óra huszonhárom perckor érkezett meg a szép napsütéses időben Doboz irányából mintegy húsz kísérő társaságában Tóth László, kezében a Megye Futás zászlóval. A békéscsabai BSI-futónagykövet az ötödik Megye Futás alkalmával tizenhárom nap alatt hatszázharminc kilométert teljesített.

V. L.

A kiváló sportembert a sajtó munkatársai, rokonok, barátok és ismerősök várták. Az emberek sorra gratuláltak a futónagykövetnek, aki a célba érkezés után készségesen nyilatkozott lapunknak.

— Nagyon örülök, hogy sikerült teljesítenünk az 5. Megye Futást. A tizenhárom nap során ötvenkilenc megyei települést érintettünk, és hatszázharminc kilométert futottunk. Mindenütt nagy szeretettel fogadtak, sok diák csatlakozott az akcióhoz. A csaknem kéthetes vállalkozás alatt a településeken mintegy kétezer ötszáz-háromezer ember futott velem rövidebb és hosszabb távokon. Az időjárás a kegyeibe fogadott bennünket az út során, egyedül Szent György napján Csárdaszállásnál okozott a jégeső kellemetlen perceket a számunkra.

Fotók: I. Gy.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a legkellemesebb élménye a hosszú út során Tóth László így válaszolt: — Több is volt ilyen. Csorváson a város határában mintegy kétszázan vártak, és futottak velem a városközpontig. Mezőberényben kis ünnepséget szerveztek a fogadásomra, amelyen ott volt a város polgármestere, Siklósi István is. Medgyesegyházán és Mezőkovácsházán sportnapot tartottak, amikor megérkeztem, jó volt látni, hogy milyen sokan sportoltak. Szinte valamennyi településen lehetőségem volt beszélgetni a fiatalokkal, akiknek elmondtam, hogy a mai felgyorsult világunkban a futásnak, a mozgásnak, a testedzésnek nagy szerepe van abban, hogy a jövő nemzedéke minél egészségesebb legyen.

A további terveiről a futónagykövet a következőket mondta: — Jövő tavasszal a hatodik Megye Futásnak is nekivágok majd, és még több települést szeretnék bevonni az akcióba. Két év múlva pedig az a tervem, hogy Békés megye mind a hetvenöt települését érintsem a futás során.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában