Gyorsított felvételen kibontakozó szerelem

A Hajnalban, délben, este című Dario Niccodemi darabot Tege Antal vitte a Sík Ferenc Kamaraszínház színpadára. Ami azt illeti, a darab előtt, közben, után is többször eszembe jutott a Mezítláb a parkban című előadás. Először is mindkét alkotást Tege Antal rendezte, aki úgy tűnik, folyékonyan beszéli a szerelmesek nyelvét, és olvas a legapróbb rezdülésekből is, hiszen ilyen volt a Hajnalban, délben, este is – finom kis rezdülések gondosan összekapcsolt láncolata, de erről majd később. Másodszor: nem győzöm hangsúlyozni, hogy a nem nagyszínpadi darabok mennyire bensőségesek. Mintha az ablakpárkányon könyökölve lestük volna meg, ahogy a két fiatal szerelme kibontakozik, és ez utóbbi gondolattal el is értük a harmadik párhuzamot, ami maga a lényeg, azaz hogy egy fiatal szerelmespár életének pillanatait lestük meg. Egyik esetben sem egy egyszerű szerelmes történetet láthattunk, hanem egy görbe tükröt, amely megmutatja, hogy szeretni valakit nem csupán abból áll, hogy kézenfogva sétálunk a naplemente felé a rózsaszín ködfelhőkön lépdelve.

A Hajnalban, délben, este egyetlen napot ölelt fel, de ebbe a napba számtalan dolog lett besűrítve, amin egy fiatal pár átesik: a nagy fellángolás, a bizonytalanság, az észérvek szembeállítása az érzelmekkel, és ahogy annak lennie kell, a zöldszemű szörny, a féltékenység is elődugta rusnya fejét.

A díszlet egyszerre volt gondosan lecsupaszított és mégis szép, egyszerűen fókuszba állította a két szereplőt, akiket a kertben láthattunk. Szépen megmunkált kerítés, bájos kerti bútorok, gondozott „gyep” tette még romantikusabbá a helyszínt. A házat ezzel szemben egyszerű, kidolgozatlan fekete falak jelképezték – nem is fontos, hogy ott van, a bent tartózkodóknak is csak annyi a szerepük, hogy tudtukon kívül elárulják, ki is Anna. Csak hangokat hallhattunk bentről, és nem is volt szükség többre. De hát ilyen maga a friss szerelem is, amikor a fiatalok kizárják a külvilágot, és úgy érzik, csak ők léteznek ketten, a mostban.

Földesi Ágnes és Czitor Attila játszották a szerelmeseket, Annát és Mariót. Földesi Ágnes játéka mindig a természetességével nyűgözött le, kíváncsian vártam, hogy a temperamentumos, olasz leány karakterét hogyan ragadja meg, és nem okozott csalódást. Egyetlen ártatlan pillantással és a szája sarkában megbújó félmosollyal is képes volt éreztetni a közönséggel, hogy miért rabolta el azonnal Mario szívét, de képes volt tűzrőlpattant menyecske módján is veszekedni anélkül, hogy túlzónak tűnt volna. Nem kifigurázta az olasz temperamentumot, hanem megmutatta a maga valójában, minden felesleges túlzás nélkül.

Ezért voltak mesteri páros a színpadon, hiszen Czitor Attilától szintén ezt láthattuk (negyedik párhuzam: a Mezítláb a parkban című darabban is ő volt a férfi főszereplő), épp annyira hozta az őrülten szerelmest, amit még helyénvalónak érezhettünk, pont annyinak, ami nem ijesztő, hanem tényleg megremegteti a női térdeket. Tegyük hozzá, hogy nem egy egyszerű romantikus történetet, hanem egy vígjátékot láttunk, amit nem csak a komikus helyzetek és párbeszédek, hanem Czitor finom, néha szinte alig észrevehető, lopott gesztusai tettek igazán szórakoztatóvá.

Alig több, mint egy órás lehetett a darab, de ez idő alatt képes volt összehangolni a közönség lélegzetét, szívverését, egyszerre akadt bent a lélegzet, amikor elcsattant az első csók, és egyszerre szakadt ki a megrökönyödéssel vegyes megkönnyebbülés sóhaja, mikor kiderült, milyen fondorlatossággal próbálták egymást féltékennyé tenni. Könnyen el lehetett merülni az előadásban, könnyen észhez is lehetett térni utána, de sokáig fog még mosolyt csalni az arcokra az emléke.

Dario Niccodemi: HAJNALBAN, DÉLBEN, ESTE

vígjáték három felvonásban

Fordította: Bálint Lajos

Anna: Földesi Ágnes

Mario: Czitor Attila

Hangok

Bartus Gyula Jászai-díjas, Szente Éva, Nádra Kitti szh., Kopanyicza András szh., Pap Evelin szh.

Súgó: Kiss Kata

Jelmez: Kiss Kata

Díszlettervező: Egyed Zoltán

Rendezőasszisztens: Kiss Kata

Rendezte: Tege Antal